Megverte, majd hagyta megfagyni az élettársát egy iharosi férfi

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek az ellen az iharosi férfi ellen, aki márciusban megverte élettársát, majd órákra magára hagyta a földön fekvő nőt. Miután visszament a nőért társaival, bevitték a fűtetlen lakásba, ahol egy nyitott ablak előtti ágyra fektették, és megfagyott.
Vágólapra másolva!

Halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy 50 éves iharosi férfival szemben, aki összeverte, majd hagyta megfagyni élettársát. "A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő vádlott és élettársa rendszeresen ivott, naponta veszekedtek, a férfi sokszor bántalmazta az asszonyt" - közölte az előzményeket Fekete Róbert, a főügyészség szóvivője hétfőn.

"Március 2-án este a férfi egy közös ismerősüktől hazafelé támogatta az erősen ittas asszonyt, akit útközben olyan súlyosan bántalmazott, hogy a földre esett, ahonnan részegsége és a bántalmazás következtében elszenvedett agyrázkódás miatt nem tudott felállni" - olvasható az esetről kiadott közleményben.

A szóvivő ismertetése szerint a férfi magára hagyta az eszméletlen nőt, aki órákig feküdt az utcán. A vádlott visszament az ismerősökhöz, ahol hajnalig ivott, majd hazafelé a még mindig az utcán fekvő nőt a fiával és egy másik helybeli férfival bevitték a fűtetlen lakásba, ahol egy nyitott ablak előtti ágyra fektették, majd ismét magára hagyták és tovább ittak. Mikor a férfi néhány órával később hazatért az élettársa már halott volt.