Fellebbez az elmeszelt metrókocsikat gyártó francia cég

Vágólapra másolva!
Fellebbez az Alstom a Nemzeti Közlekedési Hatóság azon döntése ellen, amelyben a hatóság június végén visszautasította a 2-es metróvonalra gyártott szerelvények típusengedélyének kiadását. A hatóságnak 22 napja van, hogy másodfokon döntsön a kifogásokról. Az elsőfokú döntésnél azt kifogásolták, hogy a kocsik fékrendszere és biztonsági szintje nem felel meg a magyar előírásoknak.
Vágólapra másolva!

Fellebbez az Alstom a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) azon döntése ellen, amelyben a hatóság visszautasította a 2-es metróvonalra gyártott szerelvények típusengedélyének kiadását - olvasható a francia cég keddi közleményében.

A fellebbezésben az Alstom megnevezi azokat a nagyvárosokat, amelyek olyan Metropolis metrószerelvényeket üzemeltetnek vagy rendeltek, mint amelyeket a cég Budapest számára gyártott. Ezek között szerepel például Szingapúr, Shanghai, Barcelona és Isztambul. A BKV azon bejelentésére, hogy a társaság vizsgálja a szerződés felmondásának lehetőségeit, a közlemény azt írta: az Alstom szerint a szerződés felmondásának körülményei nem állnak fenn.

Július végén derült ki, hogy az Alstomnak - amellyel a 2-es és 4-es metróvonalak új szerelvényeinek legyártására szerződött a BKV - nem sikerült beszereznie az NKH-tól a szerelvények közlekedéséhez szükséges engedélyt. A cég fellebbezése után az NKH-nak 22 munkanapja van arra, hogy másodfokon döntsön a metrókocsik elleni kifogásairól. Az NKH azt kifogásolta, hogy a metrókocsik fékrendszere és biztonsági szintje nem felel meg a magyar előírásoknak.

Az Alstom metrókocsijaival már több gondja akadt a BKV-nak. A cég először a szerződésben vállalt időponthoz képest nyolc hónapot késett a 2-es vonalra szánt 22 szerelvény szállításával, majd a kocsikban számos hibát találtak a tesztelők és a tűzoltók. A végleges típusengedély beszerzése késett, ezért a BKV idén márciusban, egy közleményében június végéig adott határidőt az Alstomnak az engedély megszerzésére. A BKV jelezte, ellenkező esetben kezdeményezi a szerződés felbontását.

A határidő lejárt, az engedély nem lett meg, ezért a fővárosi közgyűlés július végéig tolta ki a végső határidőt. Az erről szóló, egyhangú szavazással elfogadott közgyűlési határozat úgy fogalmaz, a főváros "tulajdonosként utasítja a BKV-t", hogy mondja fel a szerződést, ha július 31-ig nem szerzi meg az Alstom a végleges típusengedélyt, a főpolgármester pedig "tegyen előterjesztést a helyzet kezelésére, a közbeszerzések újbóli kiírásának előkészítésére és az M2 mai szerelvényeinek feltétlenül szükséges élettartam-hosszabbítására".

A főváros fenyegetőzése ellenére a francia gyártóval való szerződésbontásról szóló közgyűlési döntés egyelőre nem lép életbe, amit a főváros azzal magyaráz, hogy az NKH elutasító döntése nem jogerős.