Lovaskocsit és vasvillát is bevetettek a tyukodi tömegverekedésben

Vágólapra másolva!
Két ellenséges társaság csapott össze még szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukodon. Az egyik társaság egyik tagja vasvillát hajított a másik banda tagjai közé, amivel egy embert megsebesített.
Vágólapra másolva!

Szombaton délután két társaság tagjai csaptak össze Tyukodon - közölte keddi közleményében a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség a Szabolcs online internetes újság szerint. Az egymással haragban álló két társaság tagjai hangosan, fenyegetőzve kiabáltak egymással.

Az egyik csoport tagjai két szekérrel érkeztek, amelyekkel behajtottak a másik csoport tagjai közé. Az egyik szekéren utazó 30 éves tyukodi férfi egy vasvillát dobott a másik társaság tagjai közé, és egyiküket a rendőrség szerint eltalálta. A sértettet a vasvilla könnyebben megsebesítette.

Az összecsapásnak a nagy erőkkel a helyszínre vonuló rendőrök vetettek véget. A vasvillát a tömegbe dobó férfit súlyos testi sértéssel gyanúsítják, és őrizetbe vették.