Ittas sofőr üldözése közben törtek össze két rendőrautót Budapesten

2010.08.12. 10:23

Több rendőrautó is összetört csütörtökön Budapesten, miután a rendőrök autós üldözésbe keveredtek a fővárosban. Az üldözésben a jelenlegi információk szerint senki sem sérült meg, és a 130 km/órás sebességgel menekülő autóst is elfogták. A sofőr a rendőrség szerint ittasan vezetett, és ezért nem akart megállni a lopott autók után kutató rendőrök jelzésére.

MTI. A BRFK sajtóügyelete az [origo]-nak megerősítette az autós üldözés tényét: Sass Oszkár ügyeletes közölte, hogy senki nem sérült meg,és sikerült elfogni a menekülőt is, további részleteket azonban csak későbbre ígért.

Az üldözés során a XV. kerületben több autó is megrongálódott. Az MTI helyszíni tudósítója szerint két rendőrautó és két civil autó tört össze, a sérült autók a XV. kerületi Széchenyi és Kolozsvár utca kereszteződésénél állnak. Az egyik rendőrautó az MTI szerint totálkárosra tört, a másik pedig vélhetően egy kanyarban sodródott ki, és két parkoló járművet tört össze.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője nem sokkal dél után közölte: a 35 éves sofőr vezetés előtt ivott, és ezért nem állt meg a rendőrök jelzésére. A kocsit a Sziget Fesztivál környezetében felállított áteresztő pontok egyikénél akarták igazoltatni, ahol elsősorban a lopott gépkocsik kiszűrését végzik - mondta Tafferner.

A szóvivő szerint az autós 120-130 kilométeres óránkénti sebességgel menekült az őt üldöző rendőrök elől. A száguldozó járművet végül Zuglóban, a Mogyoródi úton sikerült feltartóztatni. A sofőrt és a kocsiban ülő három nőt előállították.

Forrás: MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK