Beperelte Gyurcsány és Bajnai Orbán megbízottját

2010.08.12. 15:11

Rágalmazás és személyiségi joguk megsértése miatt beperelte Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc korábbi szocialista kormányfő. Bajnai és Gyurcsány szerint Budai valótlanságokat állított róluk a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben.

Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő is beperelte Budai Gyula miniszterelnöki megbízottat. A két szocialista politikus titkársága szerint mindketten kétrendbeli rágalmazás és személyiségi joguk megsértése miatt fordultak bírósághoz, mert Budai Gyula július 28-i sajtótájékoztatóján azt mondta: dokumentumok igazolják, hogy Sukoró ügyében Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt kormányfők hamisan tanúskodtak az ügyészség előtt.

Budai Gyula szerint a két volt kormányfőnek nem vele, hanem az igazságszolgáltatással és a sukorói kaszinóberuházás ügyében rendelkezésre álló dokumentumokkal van vitája. "Ez is azt bizonyítja, hogy jó úton haladunk. A két volt szocialista miniszterelnöknek nem velem, hanem az igazságszolgáltatással és az ügyben rendelkezésre álló dokumentumokkal van vitája" - mondta Budai

King's City néven másfél milliárd eurós, azaz több mint 400 milliárd forintos turisztikai beruházást tervezett Sukorón egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport. A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez úgy jutottak hozzá, hogy felajánlottak cserére a magyar államnak Pest megyében található - összesen 183 hektáros - földeket. A Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz az ügyben, az ügyészség gyanúja szerint az állami földeket alul, a befektetőét pedig felülértékelték a csere során.

A Fidesz korábban keményen bírálta az előző kormányokat a Sukoróra tervezett beruházás miatt. Kormányra kerülve miniszterelnöki megbízottként Budai Gyulát "az állami földek jogellenes elherdálásának" vizsgálatával bízták meg, aki többek között a sukorói ügyet is vizsgálja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK