Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár válaszai

2010.08.19. 10:27

Az [origo] 2010. augusztus 16-án portrécikket közölt Szőcs Gézáról, a kormány kultúráért felelős államtitkáráról. Cikkünk megjelenése után a Kultúráért Felelős Államtitkárság sajtófőnöke azzal a kéréssel fordult szerkesztőségünkhöz, hogy a cikk készítése során feltett kérdéseinkre Szőcs Géza által írásban adott válaszokat, melyeket a cikkben idéztünk, teljes egészükben is közöljük. A kérésnek az alábbiakban eleget teszünk.

1) Egykori RMDSZ-es frakcióvezetői tisztségéről

- Megpróbáltam utánakeresni a korabeli sajtóban, vajon ki használta és milyen szándékkal a leváltás szót azzal kapcsolatban, ahogyan a szóban forgó frakcióvezetői választás végbement. Sajnos, nem találtam meg az ezzel kapcsolatos publikációkat, így saját memóriámra kell hagyatkoznom, amely 18 év távolából lehet, hogy nem minden részletet képes felidézni. Annyi azonban bizonyos, hogy szó sem volt leváltásról. A frakcióvezetői mandátum minden parlamenti ülésszak végén lejár és a következő ülésszak kezdetén új frakcióvezetőt választanak. Ez magát a személyt illetően természetesen lehet a régi is. Akkoriban, az RMDSz politikai alelnökeként énrám hárult a szövetség külpolitikájának irányítása. Ez igen fontos misszió volt, ugyanis a bukaresti parlamentben meg a sajtóban napirenden voltak azok a vélekedések, hogy az RMDSz-t mint etnikai pártot valójában be kellene tiltani. Élet-halál kérdésének tűnt, hogy be kell kerülnünk a nagy európai párttömörülések egyikébe. Nekem ez volt a feladatom, és ezt sikerrel meg is oldottam, így váltunk az EDU tagjává. Ezzel párhuzamosan én képviseltem a szövetséget az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének ülésein is. Mindkét megbízásomból következett, hogy olykor kénytelen voltam hiányozni a bukaresti parlament üléseiről. Nos, egy ilyen távollétemet használta ki néhány politikai riválisom arra, hogy 1992 őszén az azonnali frakcióvezető-választás ürügyén, vagyis ennek halaszthatatlan sürgősségére hivatkozva összehívják a frakcióülést. Így választottak azután új vezetőt helyettem. Jó néhányan részt sem vettek ezen az ülésen, tudván, hogy távol vagyok. Ezért neveztem puccsnak a történteket, és a fönt leírt körülmények miatt nem gondolom, hogy leváltást volna szabatos emlegetnünk.   (Minden egyébtől eltekintve a miatt, mert nem valósult meg a leváltás legfontosabb ismérve, a tisztségből történő eltávolítás.) Jelzem egyébként, hogy Takács Csaba nem volt szenátor-kollégánk, a frakcióban történtekről személyes emlékkel nem rendelkezhet, csak hallomásos ismeretei lehetnek.

2) Az úgynevezett neptuni ügy

- Ez a történet, miként az úgynevezett neptuni ügy is, sokak szerint annak a bizonyítéka, hogy az RMDSz-en belül ekkortól kezdett megerősödni a megosztásra irányuló belső diverzió, pontosabban: megerősödtek azok a törekvések, amelyek a szövetség önelvű politizálása helyett az akkori román kormány szekértolójának szerepét szánták a magyar érdekképviseletnek, kiszorítva az önelvű politizálás híveit. A neptuni titkos tárgyalásokat nemcsak én ítéltem el, hanem az erdélyi magyar közvélemény jelentős része is. Ha jól emlékszem, az RMDSz akkori küldöttgyűlésén egyetlen szavazaton múlott, hogy a neptuni politikai szerencselovagokat ki ne zárják a szövetségből vagy legalábbis meg ne fosszák őket minden választott tisztségüktől.

Markó Bélát viszont - akit egyébként sokszor bíráltam különböző döntései miatt - biztosan nem neveztem hazaárulónak. Más alkalmakkor sem, a neptuni ügyben pedig már csak azért sem, mert Markó nem vett részt ebben az ominózus kalandban. (A legismertebb résztvevők Borbély László, Frunda György és Tokay György voltak, egyébként kétségtelenül az 1993 januárjában hatalomra került vonal emberei. Az első tárgyalásokra egyébként már 1992 januárjában, Bukarestben sor került, majd következett Neptun, aztán egy svájci tópart, végül Atlanta. Markó Béla nekem személyesen azt állította akkoriban, hogy ő maga semmit nem tudott a tárgyalásokról.) A neptuni kérdésnek - lásd még az Allan Kasoff és P.E.R. kulcsszavakat is - egyébként igen nagy irodalma van.

3) RMDSZ-szel szembeni elszámolás

- Az említett elszámolási vita több menetben, hosszasan és tüzetesen lebonyolított bizottsági vizsgálatok eredményeképpen azzal zárult le, amiről AMIKOR FORDUL AZ EZRED című beszélgetőkönyvünkben (Ulpius Ház, Bp. 2009) Farkas Wellmann Endre a következőket mondja:

'Ezelőtt tíz évvel, az RMDSz marosvásárhelyi kongresszusán vizsgálatot kértél magad ellen, és azt is kérted, hogy ha bármilyen törvénytelenségre bukkanna a bizottság, tegyen bűnvádi feljelentést ellened. Ezt el is fogadta a kongresszus. Ennyit tudunk a sajtóból. Aztán csak annyit láttunk, hogy elmaradtak a téged rágalmazó hírek az újságokból, meg nem is jelentettek fel.' (351. oldal)

Vagyis nem találtak semmi olyant, ami miatt elmarasztalhattak volna. A vita előzményeiről, hátteréről és részleteiről többet megtudhat az érdeklődő abból a beszámolóból, amelyet az említett kongresszus számára készítettem. Ennek másolatát máig megőriztem, szívesen bárki rendelkezésére bocsátom.

4) Az "Ellenpontok" besúgójáról

- Az említett beszélgetőkönyvben valóban szóba került az a kolozsvári ismerősünk, aki az Ellenpontok hozzá eljutott egyik számával (apjával együtt kettesben)elrohant a titkosrendőrségre, konkrét, felgöngyölíthető szállal segítve a nyomozást. Azt nem állítottam, hogy soha nem fogom megnevezni, csak azt, hogy addig örülhet, amíg meg nem írom az emlékirataimat. Ma már - egykori dossziéim áttanulmányozása után - bizonyítékkal is rendelkezem arról, hogy ez az ember, akiről a beszélgetőkönyvben csak annyit fedtem fel, hogy neve mindössze egy betűnyiben különbözik a Júdás névtől, valóban besúgta egyik legjobb barátját, azt, akitől a lapszámot elolvasásra kapta. Ennek az embernek a neve J. Tibor, ismereteim szerint ma Németországban él. Árulásának tényét nem menti az a körülmény, hogy a titkosrendőrség ekkor már nyomon lévén, tudta, hogy kikre kell lecsapnia és csak azért várt ezzel, hogy több ideje legyen kapcsolatainkat feltérképezni. Ez a fiatalember (meg az apja) abban a tudatban tették meg ezt a lépést, hogy családi barátjukat meg az Ellenpontok szerkesztőit ezzel börtönbe juttatják - ha ugyan nem akasztófára.

5) Giccs- és pornóadó

Giccs- és pornó. Nem szégyellem bevallani, hogy úgy néz ki: ebben a kérdésben egyelőre meg kell hátrálnom. Mert igaz ugyan, hogy az ellenzést a pornó kérdésében egyszerűen le lehet szerelni az angolszász bíróra való ismert hivatkozással (Kb: "Nehéz volna szabatosan meghatározni, hogy mit kell pornón érteni, de ha az ember szemtől szemben találkozik vele, olyan sejtése támad, hogy valószínűleg ez lehet az") - ám a giccs tekintetében ez a megközelítés már nem annyira frappáns, egyszóval kevéssé működőképes. Talán nem volna lehetetlen egy öt-hét esztétából verbuvált bizottságra bízni a határesetek és általában a vitás kérdések eldöntését, de ösztönös fenntartást érzek mindenfajta esztétikai ítélőbírósággal szemben, még azokkal szemben is, amelyek véleménye történetesen megegyezne a sajátommal.

A felvetésemmel kapcsolatos negatív reakciókból azt olvastam ki, hogy a magyar társadalomban komoly igény van a giccs iránt, annyira, hogy ennek elvonása komoly frusztrációkhoz vezetne. Így ezt a kérdést ma jobbnak látom nem erőltetni, hanem elnapolni, miközben Hans Sedlmayer professzor elméletével vigasztalom magam, mely szerint a huszadik században a műalkotások kirojtosodtak négy komponens elemük mentén. A professzor szerint kb. a posztimpresszionistákig a műalkotásokat négy alkotó tényező viszonylagos egyensúlya határozta meg. (Intellektuális tartalom, képzeleti tartalom, érzelmi tartalom és formai elemek.) A 2o. század egyes képzőművészeti stílusain ábrázolva a művészet kirojtosodását, Sedlmayer azt állítja: amikor a fantasztikum válik egyeduralkodóvá a műalkotásban, az a Dali- és Magritte féle szürrealizmus; amikor az intellektuális elem, az Piet Mondriaan, illetve általában a konstruktivizmus; amikor a formai elem teng túl, az a pop-art, vagyis a műalkotásként értelmezett és kiállított közönséges tárgy. És amikor az érzelmi komponens válik dominánssá a műalkotásban, maga alá gyűrve a többit, az nem más, mint a giccs.

Egyszóval: nem gondolom, hogy elképzelésem helytelen lett volna, de azt gondolom, hogy egyelőre fontosabb egyéb csatákat megvívnunk. Figyelmeztetésnek talán nem volt fölösleges szóba hoznom, hiszen a giccs olyan, mint az alkohol: kis mennyiségben még élvezetes is lehet, nagy mennyiségben lebutítja a fogyasztóit.

6) Első kormánytisztviselői útjáról

Első kormánytisztviselői utam, bármit írt az MTI, Szlovéniába vezetett, egészen pontosan Lendvára. A megújult Bánffy-központ átadásán képviseltem az új kormányzatot, azt az üzenetet tolmácsolva az ottani magyaroknak, hogy a legkisebb létszámú magyar közösség is fontos számunkra, különösen, ha annyira ragaszkodik saját kultúrájához, mint éppen a Szlovéniához került részek magyarsága. De igen fontosnak tartottam a Szlovéniával való jószomszédi viszony ápolását is, és ezzel a szándékkal és ebben a távlatban tárgyaltam a ljubljanai kollégával, az ottani kulturális miniszterrel is. Még Tomaz Salamun költészete is szóba került közöttünk, ha ez a kérdés érdekelne valakit az origo olvasói közül.

Kazahsztánba nem sokkal később a már Belső-Ázsiáig eljutott európai (sőt euro-atlanti) biztonsági együttműködési folyamat konferenciáján részt vevő magyar küldöttség vezetőjeként utaztam el. Abban, hogy személyemre esett a választás, és abban, hogy ezt a feladatot szívesen elvállaltam, nyilvánvaló szerepet játszott Kazahsztán és a kazahok iránti szimpátiám is. A mintegy harminc Magyarországnyi területen fekvő, rendkívüli kincsek fölött rendelkező ország mint természetes szövetségeseire tekint ránk. Ezt mostanig nem értékeltük, nem is nagyon tudatosítottuk magunkban. Meggyőződésem, hogy ezen változtatnunk kell. Annál is inkább, mert hiszen történelmi szálak is összekötnek bennünket - minden egyéb feltevéstől itt eltekintve (ezekkel a továbbiakban természetesen foglalkoznunk kell), a kunok olyan rokonsági kapocs hordozói a két nemzet között, amelynek tagadása részben felfuvalkodottság volna, részben tudománytalan, a tényeket semmibe vevő analfabétizmus.

Az eredményeket illetően elégedettséget érzek. Az oktatási és kulturális miniszterekkel való tárgyalásainkat, egyes média-értelmiségiekkel történt kapcsolatfelvételemet a miatt érzem biztatónak, mert meggyőződésem szerint szolid alapok ígéretét hordozzák a kulturális, tudományos és turisztikai kapcsolatok erősítése szempontjából.

7) Tabajdi Csabáról

Tabajdi államtitkár úrral annak idején (miután megjelent az Erdélyi Híradó Erdély és Fennoskandia c. monográfiája, utolsó oldalán egy neki címzett kiadói közleménnyel), javaslatára kötöttünk egy olyan megállapodást, hogy egymás tevékenységével kapcsolatos véleményünket, állításainkat és kritikánkat nem visszük nyilvánosság elé és a másik megjelenését a közéleti térben nem fogjuk nyilvánosan kommentálni. Én igen sokáig tartottam magam ehhez a megegyezéshez, amelyet az államtitkár úr esetenkénti rágalmazó megszólalásai (mondjuk az RMDSz-től ellopott hangversenyzongorákra vonatkozóan) vagy ellenem irányuló akciózásai (egyes lapszerkesztőségeknél, alapítványoknál, magánszemélyeknél) már réges-régen idejétmúlttá és okafogyottá tettek. Szeretném azonban tőle magától is hallani, hogy ez a megegyezés érvényét veszítette, hogy - amennyiben ez így van - az államtitkár úr működéséről való véleményemet megfelelő terjedelemben kifejthessem.

Ami az állítás érdemi részét illeti: nem "fizettem" vissza semmiféle pénzt. Ha volt olyan összeg, amelyet az RMDSz főtitkársága a megpályázott célokra valamilyen okból nem tudott felhasználni, ezek az összegek automatikusan az adományozó vagy finanszírozó jogi személy tulajdonába származtak vissza.

KAPCSOLÓDÓ CIKK