Négy embert ölt meg egy rablógyilkos banda a rendőrség szerint

Vágólapra másolva!
Négy ember megölésével gyanúsítják azt a bűnbandát, amelynek tagjait néhány hete fogták el a Pest megyei rendőrök. Egy százhalombattai ékszerész, annak albérlője és egy vietnami házaspár - velük végeztek a támadók a rendőrség szerint. A fegyvert a gyanú szerint mindig ugyanaz a férfi sütötte el, a gyilkosságoknál hol csak egy, hol több társa is vele volt. Emellett a számlájukra írnak a rendőrök három rablótámadást is. Az ügynek öt gyanúsítottja van, ellenük előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen emberölés gyanúja miatt indult eljárás. Mindannyian előzetes letartóztatásban vannak.
Vágólapra másolva!

Szerdán számolt be a Pest megyei rendőrség egy rablógyilkosság-sorozat feltételezett elkövetőinek néhány héttel ezelőtti elfogásáról. Az első gyilkosság 2009. július 22-én történt, akkor egy százhalombattai ékszerész albérlőjét - egy 50 éves férfit - öltek meg. Őt a rendőrség szerint azért akarták megölni a gyanúsítottak, mert a kiszemelt - lakásból kialakított - bolt mellett lakott, és nem akartak szemtanút hagyni. A rendőrség szerint ugyanez volt a tervük az üzlet tulajdonosával is, akit egyébként ismertek, és ez kapóra is jött nekik, az ismeretség segítségével sikerült ugyanis elcsalniuk a mit sem sejtő albérlőt.

A tulajdonos mesélte nekik, hogy a nála lakó férfi alkalmi munkát keres, ők pedig kaptak az alkalmon: festő munkát ajánlottak neki vidéken, ennek ürügyén csalták el, majd Dánszentmiklósra vitték, ahol egy erdős területen megölték - ismertette a rendőrség szerdán a gyanút, amely szerint a gödröt előre megásták, ebbe lökték bele áldozatukat, miután egyikük kétszer fejbe lőtte. A tulajdonossal másnap akartak végezni, de nagy tömeg volt az üzletben, így egy nappal később csaptak le, elterelték a figyelmét, ekkor lőtték tarkón. A ravaszt a rendőrség szerint most is ugyanaz húzta meg, mint kép nappal korábban. A rablók több mint 10 millió forintot érő ékszert vittek magukkal.

A vietnami házaspár idén májusban tűnt el, a rendőrség akkor közleményt adott ki az esetről, amelyben azt írták, valószínűleg elrabolták őket. A kétgyerekes, középkorú párnak a IV. kerületi Tél utca 40. szám alatti parkolóban veszett nyoma, ahová kocsival érkeztek, majd eltűntek. Autójukat a rendőrök a helyszínen megtalálták. A rendőrség szerint kiderült, hogy megölésükkel szintén ez a banda gyanúsítható. A társaság egyik tagja az Ázsia Centerben dolgozott, ő mondta a többieknek, hogy a párnál mindig sok pénz van, ezért esett rájuk a választás - hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón. Azzal gyanúsítják a bandát, hogy rendőr egyenruhákat szereztek maguknak az internetről, így állították meg a kocsit, amelyben a vietnamiak ültek, majd betuszkolták őket a saját autójukba, és Ócsára, az autópálya mellé vitték őket, ahol meggyilkolták őket. A holttestek itt is egy előre megásott gödörbe kerültek. A párnál - a támadók reményeivel ellentétben - egyáltalán nem volt pénz. Ennél a gyilkosságnál is ugyanaz a férfi lőtt a rendőrség szerint.

A rendőrök szerint az is kiderült, hogy 2007 -től mostanáig több rablótámadás is a társaság számlájára írható, ezek közül hármat itthon, kettőt pedig Romániában követtek el: Tökölön és Ácson ékszerüzleteket fosztottak ki, Dunaharasztiban egy kaszinót. A rendőrség szerint a rablások erőszakosak és brutálisak voltak, jellemző volt ugyanis, hogy bántalmazták az alkalmazottakat. Romániában még a fegyvert is elsütötték, abban a percben, ahogy beléptek az üzletbe. A zálogházban dolgozó nőt két lövés érte, de nem halt meg, ám fél szemére megvakult. A másik esetben egy pénzváltót fosztottak ki, akkor azonban csak fenyegetőztek fegyverükkel. A három, itthon történt rablással egyébként valamivel több mint 41 millió forintot tettek zsebre a rablók.

A tettesekre jellemző volt, hogy a támadások előtt terepszemlét tartottak. Így készült róluk személyleírás is, Ácson ugyanis a rablás előtt egy órával már a helyszínen voltak, és figyelték az üzletet. Több helybéli látta őket, és olyan is akadt, aki beszélgetett velük. A társaságról annyit tudni, hogy ismerősi viszony volt közöttük, kivéve az ügy fő gyanúsítottját és egyik társát - az egyetlen nőt a bandában -, akik korábban élettársi viszonyban voltak egymással.

Az öt gyanúsított ellen több emberen elkövetett emberölés gyanúja miatt indult eljárás, jelenleg mindannyian előzetes letartóztatásban vannak. A rendőröknek szerda hajnalban, Esztergomban sikerült elfogniuk az orgazdát is, aki legalább 7-8 esetben vett át ékszert a bandától. Ő jelenleg őrizetben van, és a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatását is.