Előzetesbe került az MNV két korábbi vezetője

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság csütörtökön Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatóját és Császy Zsolt értékesítési igazgatót. Zámbó Gyula, Tátrai Miklós ügyvédje szerint ügyfelét a bírósági indoklás alapján azért helyezték előzetesbe, mert fennáll a lehetőség, hogy befolyásolja a bizonyítási eljárást, melyet a sukorói telekcsere ügyében folytat az ügyészség.
Vágólapra másolva!

Tátrai Miklós eddig is segíteni akarta a nyomozást, korábban részletes vallomást is tett, ezért értetlenül fogadta az előzetes letartóztatást elrendelő bírói végzést, ami ellen fellebbeznek- nyilatkozta Tátrai letartoztatása után csütörtökön Zámbó Gyula, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatójának ügyvédje. Zámbó azt mondta, Fővárosi Bírósági indoklása szerint azért helyezték előzetesbe az ügyfelét, mert fennáll a lehetőség, hogy befolyásolja a bizonyítási eljárást.

Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját kedden vette őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség a Sukoró-ügy kapcsán, amelynek során a gyanú szerint egy, a magyar állam és egy magánszemély tulajdonában lévő földterület cseréje következtében 1,3 milliárd forintos kár érheti az államot. A két vezetőt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják.

Zámbó Gyula, Tátrai Miklós ügyvédje csütörtökön azt mondta, ügyfele nem is gondolt arra, hogy megnehezítse a hatóság feladatát, még a családjával tervezett egy hetes külföldi üdülését is lemondta, mert számított rá, hogy szeptember elején a sukorói ügyben meg fogják hallgatni. Zámbó azt mondta, Tátrai korábban részletes vallomást tett arról, hogyan zajlott a munka az MNV-nél, kinek mi volt a feladata, és ismertette, hogy mi volt a jogi alapja a sukorói telekcserének.

Zámbó Gyula azt mondta, az ügyészség eddig nem reagált ügyfele jogszabályokkal alátámasztott védekezésére, mely szerint a törvényeknek megfelelően járt el. A Központi Nyomozó Főügyészség ugyanis azt állítja, hogy az MNV-nél visszaélésszerűen alkalmazták a jogszabályokat, azonban az ügyvéd szerint azt nem fejtették ki, hogy ez pontosan mit jelent.