Orbán a kormányra leselkedő veszélyekről is beszélt Kötcsén

Vágólapra másolva!
A költségvetés kordában tartása a kormánypárti frakciókon belül is töréseket okozhat, a kétharmados "kegyelmi állapot" pedig nem tart örökké - többek között ezekről beszélt a szombati kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök. Az ülés egyik résztvevője szerint Orbán utalt arra, hogy a nagyobb változtatásokat legkésőbb 2011-ben végre kell hajtani, mert utána egyre nehezebb lesz a kormány dolga.
Vágólapra másolva!

"Orbán Viktor szerint tavasszal lezárult az utópiák korszaka, a valóságra épülő politikából kell kiindulni" - foglalta össze Granasztói György történész az [origo]-nak Orbán Viktor szombati, kötcsei beszédének lényegét. A kötcsei Polgári pikniket évente rendezik meg 2004 óta fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével. A szombati, Nemzeti kormányzás mottóval megrendezett találkozón Orbán mellett beszédet mondott Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere és Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke. Az [origo] arra volt kíváncsi, mi hangzott el, a résztvevők hogyan értékelték Orbán beszédét.

Granasztói szerint Orbán a délelőtt 10-kor kezdődő találkozó végén mondta el körülbelül egyórás beszédét. "Orbán egy olyan gondolati vázra építette fel a beszédét, ami szokatlan volt számomra, mert az eddigiekhez képest mélyebb és átfogóbb kontextusba helyezte, amit elmondott korábban. Az tetszett, hogy volt egy olyan történelmi lépték, amiben igyekezett elhelyezni azt a pályát, amin végig akar menni" - mondta. Szerinte Orbán azt mondta, államreformot és teljes struktúraváltást tervez, de konkrétumokat ezúttal nem nagyon mondott, hogy ezt hogyan képzeli el.

Granasztói - aki a Professzorok Batthyány Körének is tagja - azt mondta, Orbán szerint Magyarországon a 20. század elejétől a hatalom - elsősorban baloldali hatásra - utópisztikusan kezelte a társadalmat, folyamatosan azzal kecsegtetett, hogy csodálatos dolog lesz a szenvedés eredménye. Ez a szemlélet hiába szűnt meg formailag 1990-ben, valójában az azóta eltelt időszakot is ez határozta meg. Orbán azt mondta Granasztói szerint, hogy a jobboldal nem tud ezzel a szemlélettel versenyezni, és a valóságon alapuló szemléletet honosítaná el, ami azt jelenti, hogy az embereknek el kell mondani a valóságot. "Be kell vonni az embereket a csapatba, velük együtt kell dolgozni" - idézte Granasztói Orbán szavait. Azt mondta, Orbán szerint az emberek nem várhatják el, hogy az ölükbe hullik minden, hanem ezért nekik is tenniük kell.

Konfliktusokra számít

Egyetlen szám sem igaz, amit az áprilisi választás utáni hatalomátvételkor a tudomásukra hozott az előző kormány - mondta Orbán Granasztói szerint. Emiatt Orbán szerint rendkívül nehéz helyzetben van az ország, de az összes, nemzetközi szervezetekkel szemben vállalt kötelezettséghez tartani kell magunkat, mert a nemzetközi pénzügyi, gazdasági körök bizalmát meg kell tartani. "Orbán szerint a költségvetés végigvitele is nagyon súlyos probléma lesz, ami nagyon súlyos konfliktushoz vezethet a Fideszen belül" - mondta Granasztói.

Forrás: MTI/Varga György
Forrás: MTI/Varga György

Balog Zoltán államtitkár és Orbán Viktor

Egy, a rendezvényen részt vett, neve elhallgatását kérő parlamenti képviselő szerint Orbán hangsúlyozta, hogy "áttöréssel" nem lehet a költségvetés helyzetén javítani: bár a munkahelyteremtés fontosabb, mint az államháztartási hiány, továbbra sem lehet elengedni a hányt. A képviselő szerint ezzel összefüggésben mondta azt a miniszterelnök, hogy lesznek olyan érdekcsoportok a kormányon és Fidesz parlamenti frakcióján belül, amelyek befolyásolni szeretnék majd a költségvetési tervezést, ezért konfliktusokra, "harcokra" számít.

Ezermilliárdos szófordulat

A Magyar Hírlap hétfői számában megjelent tudósítás szerint Orbán Viktor a találkozón kifejtette: az új politika kétharmados többsége mögött a polgári középosztály és az alacsonyabb státuszúak szövetsége áll, amely a 2008-as vizit- és tandíjas népszavazással jött létre, és amelyet az áprilisi országgyűlési választások megerősítettek. A napilap szerint a kormányfő azt mondta, ezt a szövetséget nehéz lesz fenntartani, mert miközben át kell építeni az egész gazdasági rendszert, azalatt ezermilliárdokat kell kivonni a gazdaságból, hogy a korábbi években felvett adósságokat törleszteni tudja a kormány.

A miniszterelnök szombati beszédét végighallgató parlamenti képviselő szerint az "ezermilliárdos kivonás" Orbán előadásában csak egy szófordulat volt, konkrét megszorításokról, költségvetési bevételcsökkentésről nem beszélt, arról - a forrás szerint - viszont igen, hogy az önkormányzati választási kampány és a 2011-es költségvetés nem épülhet az ígéretekre, valótlan adatokra. A Magyar Hírlap szerint Orbán azt mondta, az őszi választás eredménye mutatja meg, hogy az áprilisban a Fideszhez csatlakozott baloldali szavazókból mennyien bizonytalanodtak el.

Granasztói szerint a struktúraváltás gyakorlati megvalósulása az Orbán által felsorolt öt legfontosabb feladat teljesítésével kezdődhet: az új alkotmány tavaszi elfogadásával, az önkormányzati választássál, a jövő évi költségvetéssel, az új Széchenyi-tervvel, valamint Magyarország európai uniós elnökségével. "A kormánynak jelenleg ezek a legfontosabb prioritásai, de Orbán azt mondta, amint ezeken a feladatokon túl lesznek, teljes adóreformot fognak végrehajtani" - mondta az [origo]-nak az eseményen jelen lévő Pozsgay Imre, aki a szocialista rendszerben államminiszter volt, jelenleg pedig az alkotmány-előkészítő bizottság tagja. Pozsgay szerint Orbán azt mondta, minden idők legalacsonyabb személyijövedelemadó-kulcsát vezetik be, bár konkrét számot nem mondott.

Sürget az idő

A neve elhallgatását kérő fideszes forrás szerint Orbán figyelmeztetett: a kétharmados "kegyelmi" állapot nem tart örökké, ezért a következő évben meg kell alkotni azokat a törvényeket, amelyek nemcsak a jelen lévő, hanem az összes parlamenti képviselő kétharmadának támogatását igényli. A neve elhallgatását kérő képviselő szerint a kormányfő többször jelezte, a lényegesebb változtatásokat a ciklus elején - lehetőleg még 2011-ben - kell véghezvinni, mert ahogy közelednek majd a választások, úgy egyre nehezebb lesz eredményeket elérni. A képviselő az [origo]-nak azt mondta, ezzel összefüggésben beszélt Orbán az új alkotmány megalkotásáról és tavaszi országgyűlési elfogadásáról.

"Orbán szerint a célokat meg tudják valósítani, de nagyon keskeny pallón kell átmenni, nem egy eleve elrendelt feladatot kell teljesíteni" - idézte a miniszterelnököt Granasztói. Szerinte a problémák felsorolása ellenére Orbán beszéde harmonikus és perspektivikus volt, és nem is mondott el minden rosszat, mert nem akart pánikot kelteni.

Granasztói a miniszteri beszédek közül Navracsics Tiborét emelte ki, szerinte először hangzott el az a törekvés, hogy a minisztériumi struktúra a lobbiérdekek letörését szolgálja. "Navracsics azt mondta, hogy korábban a kormányülésen rendszeresek voltak a különböző ágazati érdekek konfliktusai. A politikusok kinevezésével azonban igyekszik különválasztani a közigazgatást a politikailag független szakértőktől" - mondta Granasztói. Szerinte Navracsics azt mondta, hogy ezáltal az ágazatok közötti konfliktusokat nem kormányzati szinten kezelik, hanem lejjebb, ami hatékonyabbá teszi a kormányzást.