Új intézkedésekkel ígéri a devizahitelesek megsegítését a Fidesz

Vágólapra másolva!
Megtiltaná a lakáshitel-szerződések egyoldalú módosítását, az önkényes kamatemelést, és lehetővé tenné a futamidő-hosszabbítását az a nyolc pontból álló intézkedéscsomag, amelyet Kósa Lajos és Rogán Antal mutatott be a Fidesz-frakció csütörtöki tapolcai kihelyezett ülését követő sajtótájékoztatón. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője közölte azt is, jelentős változásokat tervez a frakciófegyelem megszilárdítása érdekében, ezért "csattogtatni fogja a frakcióvezetői ostorát".
Vágólapra másolva!

"El kell érnünk, hogy nehezebb legyen leszakadni, mint felzárkózni" - mondta a csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján Lázár János, a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője arról, hogy milyen társadalompolitikai célokat tűzött maga elé a frakció a kihelyezett tapolcai ülésen. Lázár szerint a kormánypárt nem hagyhatja magára az árfolyamváltozás miatt kiszolgáltatott devizahiteleseket, ezért a Fidesz-frakció felkérte Rogán Antalt, a parlament gazdasági bizottságának elnökét, hogy dolgozzon ki egy intézkedési csomagot a devizahitelesek megsegítésére.

A Fidesz és a KDNP képviselői csütörtökön és pénteken a tapolcai Hunguest Hotel Pelion szállodában tanácskoznak az elmúlt időszak eredményeiről és a kormány előtt álló feladatokról. A tanácskozás nagyrészt zárt ajtók mögött zajlik, de délután a pártvezetők több sajtótájékoztatót is tartanak az eseményekről.

Lázár János és Szijjártó Péter sajtótájékoztatója után Rogán Antal és Kósa Lajos, Debrecen polgármestere bemutatott egy, a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítését célzó, nyolc pontból álló intézkedéscsomagot. A két politikus azt ígérte, hogy a nyolc javaslat nyomán több törvénytervezet készítenek, melyeket a következő hetekben fognak benyújtani a parlamentbe.

Kósa Lajos és Rogán Antal a következő intézkedéseket javasolta a lakáshitellel rendelkezők megsegítésére:
- az egyoldalú szerződés módosítás tilalma az ügyfél számára hátrányos esetekben
- az önkényes kamatemelés tilalma a lakáshitelek esetén
- a középárfolyam kötelező alkalmazása a devizahiteleknél
- az ügyfél kérésére a hitel ingyenes előtörlesztésének lehetővé tétele
- kérelem esetén öt éves futamidő hosszabbítás automatikus biztosítása
- a tiszta lappal indulás jogának megteremtése: az adóssal szembeni követelés a jelzálog alá vett ingatlan aktuális értékének száz százalékát nem haladhatja meg
- a tartós fizetésképtelenség beálltát követően minden büntető kamat, késedelmi kamat, egyéb extra díj és költség felszámításának tilalma
- az igazságosság érdekében a fenti intézkedések nem terjedhetnek ki sem az üzleti célú befektetésekre, sem a második vagy harmadik ingatlan hitelezésére

Állami alappal segítenének

Múlt hét szerdán a kormány is napirendjére tűzte a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítését. A nyilvánosságra került koncepció szerint a kormány egy állami alappal, a Nemzeti Eszközkezelő Társasággal szándékozik kezelni a hitelpiacon kialakult helyzetet.

A komrány által tárgyalt tervezet szerint az alap először a hitel visszaállításában próbálna segíteni, könnyítésekről való egyeztetéssel, második lépcsőben állami garanciát kínálna, és ha ez sem segít, akkor vásárolná meg a jelzáloggal terhelt ingatlant, melyet a lakók bérlőként tovább használhatnának. E lehetőségek nemcsak a lakáshitelesek számára állnának nyitva, hanem a szabad felhasználású kölcsönnel és a közüzemi díjakkal tartozók számára is.

"Sok még a feladat"

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a sajtótájékoztatón azt mondta, a délelőtt folyamán Orbán Viktor a frakció előtt értékelte a kormány első száz napját, és köszönetet mondott a képviselőcsoportnak az eddigi támogatásért. A kormány az elmúlt száz napban bebizonyította, hogy lehetséges egyszerre megteremteni az ország pénzügyi stabilitását és beindítani a növekedést - idézte a miniszterelnököt Szijjártó Péter.

A szóvivő szerint a miniszterelnök "nem rejtette véka alá, hogy sok feladat áll még az ország előtt". A kormányfő szóvivője szerint a miniszterelnök azt mondta, a kormánynak tovább kell erősítenie a gazdaságot, és ennek érdekében meg fogják teremteni Közép-Európa "leghatékonyabb adórendszerét". Kérdésre válaszolva Szijjártó elmondta, hogy a parlamenti képviselők eddig nem foglalkoztak sem a jövő évi költségvetéssel, sem a kormány által korábban őszre ígért második gazdasági akciótervvel.

Az [origo] helyszínen lévő tudósítója szerint Lázár János frakcióvezető a sajtótájékoztatón bejelentette, jelentős változásat tervez a képviselőcsoportban jelenléti, aktivitási és fegyelmi kérdésekben. Lázár szerinte meg kell szilárdítani a frakciófegyelemet a Fideszben, és ennek érdekében - ahogy a frakcióvezető fogalmazott - "csattogtatni fogom a frakcióvezetői ostorom".