Nyugdíjba készül Szabadfi Árpád Győr-Moson-Sopron megyei rendőrkapitány

Vágólapra másolva!
Nyugdíjazását kérte az év végétől az országos főkapitánytól Szabadfi Árpád Győr-Moson-Sopron megyei rendőrkapitány, aki a tévéostrom idején országos főkapitány-helyettes volt - írja a Kisalföld.
Vágólapra másolva!

Állománygyűlésen jelentette be Szabadfi Árpád dandártábornok hétfőn, hogy december 30-ai hatállyal nyugállományba helyezését kérte az országos főkapitánytól - írja a Kisalföld. Szabadfi tíz évvel ezelőtt lett megyei főkapitány, de időközben 2006-tól 17 hónapig országos-főkapitány-helyettes volt.

Szabadfi Árpád a rendőrségnél eltöltött 38 éves szolgálati idejére hivatkozva kérte nyugdíjazását Hatala Józseftől. A lap megkeresésére a főkapitány nem kívánta kommentálni döntését.

Szabadfi Árpádot szeptember elején hallgatta meg a parlament 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottsága, ahol a 2006-os őszi eseményekről, különösen a tévészékház ostrománál történtekről kérdezték. Szabadfi a bizottságnak azt mondta, hogy az őszödi beszéd szeptember 17-ei nyilvánosságra kerülését követő erőszakos események traumát jelentettek a számára, amelyet máig nem hevert ki. Azt is kijelentette, hogy ha felelősségét megállapítják, vállalni fogja azt.