Tagadják a meggyanúsított cégek Papcsák vádjait

2010.09.15. 10:49

Szinte valamennyi meggyanúsított vállalat visszautasítja Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos állításait, amelyek szerint törvénytelen tanácsadói szerződéseket kötöttek a kormányzattal. A közlönykiadó volt vezetője csúsztatásnak nevezte Papcsák állításait. 

Többen is tiltakoznak Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos keddi bejelentése ellen, aki azt mondta, filmekben látott érdekhálóként működő, "polipszerű" összefonódásokról ad számot az a több száz megvizsgált tanácsadói szerződés, amelyet 2002 és 2010 között közpénzzel gazdálkodó költségvetési szervek és állami cégek kötöttek magántársaságokkal.

Papcsák közölte, a törvénysértő ügyekben jövő héten várhatók jogi lépések. A kormánybiztos szerint a vizsgálat tárgyát 12, elsősorban tanácsadó cég szerződése képezi. Azt mondta, ezek az elmúlt években bruttó 12 milliárd forinthoz jutottak, amelyből kilencmilliárd megbízási, tanácsadási díjra ment el. Szerinte a kilencmilliárd forint közpénzből csaknem nyolcmilliárdot négy cég - a Telkes Csoport, az IFUA Horváth and Partners Kft., a Develor Tanácsadó Zrt. és a Deloitte Tanácsadó Zrt. - között osztottak el. Papcsák azt is mondta, a Magyar Közlönykiadó Kft.-nél lefolytatott vizsgálatok eredménye alapján hűtlen kezelés, sikkasztás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt feljelentést tett az érintett minisztérium.

Kodela László, a Magyar Közlönykiadó Kft. korábbi vezetője rosszindulatú csúsztatásnak, rágalomnak, politikai koncepciós eljárásnak tartja Papcsák Ferenc kijelentését. Kodela szerint a cégnél semmiféle törvénysértés nem történt. Kodela azt is kifogásolta, hogy a csaknem három hónapos belső vizsgálat során egyetlen egyszer sem hallgatták meg. Állítja, hogy ügyvezetői tisztségéből a jogszabályok megsértésével, törvénytelenül távolítottak el, a kiadó épületéből kitiltották, járandóságaitól megfosztották, ezért nem lepte meg a kormánybiztos önkormányzati választások előtti "jól időzített" bejelentése.

Herczog László volt szociális és munkaügyi miniszter azt mondta, szakmailag nem tartja megalapozottnak elődje, Szűcs Erika visszafoglalkoztatásáról szóló Papcsák-jelentést. Közölte, Szűcs Erika nem miniszteri biztosként, hanem miniszteri megbízottként látta el feladatát, munkájának csupán a tizede volt a Papcsák-jelentésben kiemelt sajtófigyelés. Herczog László elmondta, 149 dokumentum tartalmazza az egy éven át tartó munka eredményét. "Ezek az anyagok a minisztérium irattárában fellelhetők" - közölte.

Visszautasítja az IFUA Horváth and Partners Kft. Papcsák Ferenc vádjait, arra hivatkozva, hogy törvényesen jutott tanácsadói szerződésekhez. Az IFUA Horváth and Partners Kft. közleményében azt írja, hogy a cég minden állami megbízása során a közbeszerzési törvénynek megfelelően járt el, a tanácsadói beszerzési megrendelések kiíróinak elvárásaihoz igazodva.

A közlemény szerint az IFUA tevékenysége nem a 2002 és 2010 közötti időszakra korlátozódik, hiszen a cég több mint húsz éve van jelen a tanácsadói szektorban, egyes állami ügyfeleivel 10-15 éve áll szakmai kapcsolatban. Bár rendszeres beszállítója a közigazgatásnak, árbevételének ez csak mintegy 25 százalékát teszi ki, szemben a hazai tanácsadói piac átlagával, ami 43 százalék.

A Deloitte közleményben közölte kedden, hogy az állami megrendelések hosszú ideje  - így a 2002-óta eltelt időszakban is - csupán töredékét teszik ki árbevételüknek. Közölték, hogy valamennyi megbízásukat szabályos körülmények között nyerték el, hozzátették ugyanakkor azt is: "a Deloitte Zrt. minden megbízása vonatkozásában titoktartási kötelezettséget vállalt".

KAPCSOLÓDÓ CIKK