Kisbusz és teherautó karambolozott Törökszentmiklósnál

Vágólapra másolva!
Összeütközött egy kisbusz és egy teherautó Törökszentmiklósnál, a balesetet az okozta, hogy a kisbusz szabálytalanul kezdett előzésbe.
Vágólapra másolva!

Az eddigi információk szerint nyolcan - hárman súlyosan, öten pedig könnyebben - megsérültek szerda kora reggel a 4-es főúton, Törökszentmiklós közelében, ahol egy kisbusz és egy teherautó ütközött össze - közölte a rendőrség. A sérültek állapotáról egyelőre nem tudtak felvilágosítást adni.

A baleset a kisbusz vezetőjének szabálytalan előzése után történt - mondta a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Szabó Zita. A vétkes sofőr egy 31 éves román férfi volt, a kamionos pedig szintén román állampolgár.

A baleseti helyszínelés miatt az utat teljes szélességében lezárták.