Újabb rendőri vezetőket mentettek fel

Vágólapra másolva!
Indoklás nélkül visszavonta a Komárom-Esztergom megyei rendőrfőkapitány megbízatását Hatala József országos főkapitány. Távoznia kell a Köztársasági Őrezred két főosztályvezetőjének is.
Vágólapra másolva!

Pintér Sándor belügyminiszter Hatala József országos rendőrfőkapitány javaslatára szeptember 15-ei hatállyal indoklás nélkül visszavonta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot irányító Gorgosilits Fábián dandártábornok vezetői kinevezését - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán.

Hatala ugyancsak indoklás nélkül - szintén szeptember 15-től - visszavonta Kardos Imre dandártábornoknak, a Köztársasági Őrezred Személyvédelmi Főosztálya vezetőjének, valamint Sevcsik László dandártábornoknak, a Köztársasági Őrezred Objektumvédelmi Főosztálya vezetőjének a vezetői kinevezését.

Az országos rendőrfőkapitány az őrezred személyvédelmi főosztályának vezetőjévé szeptember 16-i hatállyal Marosán Attila alezredest, az objektumvédelmi főosztály vezetőjének pedig Lisoczki László alezredest nevezte ki.

Kedden jelentették be, hogy egy másik megyei kapitányság élén is változás lesz, mivel Szabadfi Árpád Győr-Moson-Sopron megyei rendőrkapitány nyugdíjazását kérte. Augusztus végén jelentette be az országos rendőrfőkapitány, hogy indoklás nélkül visszavonta Dúzs József dandártábornok, a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) parancsnokának vezetői megbízását. A nyár során szinte a teljes rendőri vezetés kicserélődött, új kapitánya van az ORFK-nak és a fővárosnak is.