Iskolai vizsgálat indul egy fideszes jelölt kokijai miatt

Vágólapra másolva!
Belső vizsgálatot indít az a mátészalkai iskola, amelynek egyik tanára - a Fidesz helyi polgármesterjelöltje - egy lakossági fórumon arról beszélt: diákjainak néha kokit oszt vagy nyaklevest ad. Az iskola igazgatója szerint lehet, hogy csak a kampány hevében beszélt így a tanár.
Vágólapra másolva!

Szűcs Gusztáv, a Fidesz-KDNP nagyecsedi polgármesterjelöltje két héttel ezelőtt egy lakossági fórumon beszélt arról, hogy tanárként időnként kokit és nyakleveseket osztogat. Az ügyben belső vizsgálat indul a munkahelyén, egy mátészalkai iskolában.

Egy helyi lakossági fórumon felvett videó szerint Szűcs arról beszélt, hogy "nálunk még a Barossban azért egy-egy koki elcsattan, a gyereket is nyakon ütjük". Pénteken a tanár a Független Hírügynökségnek azt mondta, az elhangzottak miatt nem kell szégyenkeznie, mert munkájával kapcsolatban soha semmilyen kifogás nem merült fel, se a diákok, se a szülők részéről - fogalmazott.

Bugya László, a mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola igazgatója azt mondta, még ezen a héten belső vizsgálatot rendel el. Hozzátette, meg fogja hallgatni az ügyben érintett tanárt, illetve a diákönkormányzat vezetőjét is. Az igazgató szerint sem a szülőktől, sem a diákoktól nem hallott még olyat, hogy a kolléga bántott volna egyetlen gyereket is, pedig három éve vezeti az iskolát. "Azt érzem, hogy a kampány része a felfokozott hangulat, amelyben a kijelentés elhangzott. Ami rám tartozik ebből, az a belső vizsgálat, amelynek eredményéről várhatóan két hét múlva tudok beszámolni" - mondta.