Letöltendő börtönt kapott az osztálytársát halálra verő fiú

Vágólapra másolva!
Letöltendő fogházbüntetésre súlyosbította az első fokon felfüggesztett börtönre ítélt, osztálytársát halálra verő fiú büntetését a Fővárosi Ítélőtábla. A bíró szerint az élsportoló ökölvívó megtorlásra használta sportolói ismereteit.
Vágólapra másolva!

Letöltendő börtönbüntetésre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön annak a szakközépiskolai diáknak a korábban kiszabott, felfüggesztett fogházbüntetését, aki 2008 januárjában annyira bántalmazta egyik osztálytársát Budapesten, a VIII. kerületben, hogy az - miután hazament - életét vesztette. A táblabíróság halált okozó testi sértés miatt ítélte két év három hónap fogházra K. Rajmundot, akit három évre eltiltottak a közügyek gyakorlásától is.

A bíró szerint az élsportoló vádlott az ökölvívásban szerzett ismereteit nem a sportban, hanem védtelen osztálytársával szemben használta, megtorlásként egy őt ért sérelem miatt. Az elsőfokú eljárásban elhangzott, hogy a vádlott azért bántalmazta áldozatát, mert az roma származására tett sértő megjegyzést.