Hatvanezer aláírás kényszeríti ki az új vitát a nyugdíjkorhatárról

Sikerrel járt egy szakszervezeti tömörülés népi kezdeményezése, ezért a parlamentnek ismét napirendre kell vennie a Bajnai-kormány idején megemelt nyugdíjkorhatár kérdését. A kezdeményezés semmire nem kötelezi az országgyűlést, de a kormánynak beszélnie kell majd a nyugdíjakról szóló terveiről.

Újra napirendre kell vennie a nyugdíjkorhatár emeléséről hozott korábbi döntését az országgyűlésnek, miután sikerrel zárul a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) népi kezdeményezése - derül ki az Országos Választási Bizottság által Kövér László hátelnöknek küldött, a parlamenti honlapon elérhető levélből. E szerint legalább 61 ezer ember támogatta aláírásával, hogy tárgyalják újra a korhatár 62 évről 65 évre emelését.

Az előző országgyűlés még tavaly nyáron döntött arról - a Bajnai-kormány megszorító intézkedéseivel együtt -, hogy 2012-től 2017-ig fokozatosan 65 évre emelkedik a férfiak és a nők nyugdíjkorhatára egyaránt. A korhatár kitolása azokra vonatkozik először, akik 1952-ben születtek, és azok számára lesz először 65 év a korhatár, akik 1957-ben születtek. A Bajnai-kormány a korhatáremeléssel kívánta kezelni azt a helyzetet, hogy 2013-tól tömegesen mennek nyugdíjba a II. világháború után született generáció tagjai.

A népi kezdeményezéshez a törvény szerint 50 ezer érvényes aláírást kell összegyűjteni. A népszavazással szemben a népi kezdeményezés nem kötelezi másra a parlamentet, csak arra, hogy tárgyaljon a kérdésről. A témát akár egy formális, rövid vita után le is zárhatják. Az Orbán-kormány nyugdíjterveiről csak keveset lehet tudni. A Fidesz a kampányban azt ígérte, hogy a nők életkortól függetlenül nyugdíjba vonulhatnak 40 év munkaviszony után, illetve hogy megőrzik a nyugdíjak vásárlóértékét.

KAPCSOLÓDÓ CIKK