Előzetesbe helyezték az őrizetbe vett sátoraljaújhelyi rendőröket

Vágólapra másolva!
Összesen 14 sátoraljaújhelyi rendőr van előzetes letartóztatásban, miután az ezen a héten őrizetbe vett hét rendőr is előzetesbe került korrupció gyanúja miatt. A sátoraljaújhelyi rendőrség zavartalanul működik a szóvivő szerint.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásába helyezték a Miskolci Városi Bíróságon azt a hét sátoraljaújhelyi rendőrt, akiket ezen a héten vettek őrizetbe. Indoklásként Szabó József, a Borsod megyei bíróság szóvivője kifejtette: mind a hét vádlott esetében fennáll az összebeszélés, illetve a tanúk befolyásolásának a lehetősége, valamint a szökés, elrejtőzés, a bizonyítékok megsemmisítése is szerepelt a magyarázatban.

Ezzel már 14 sátoraljaújhelyi rendőr van előzetes letartóztatásban. Az újabb hét rendőrt csütörtökön vették őrizetbe a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen azután, hogy szeptember 6-án csúszópénz elfogadása miatt, korrupció gyanújával őrizetbe vették a kapitányság közúti járőri beosztásban szolgáló hét rendőrét. A rendőröket hivatalos személy által elkövetett kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Többeknek időközben megszűnt a szolgálati viszonya.

A korábban őrizetbe vett hét járőrszolgálatot teljesítő rendőr esetében a Borsod megyei bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy a másodfokú határozat szerint is előzetesben maradnak a gyanúsítottak - mondta el Martossy György, a Borsod megyei főügyészség csoportvezető ügyésze. Közülük egy gyanúsítottnál - aki együttműködött a hatósággal, az ügyészség egyetértésével - a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el kétmillió forint óvadék ellenében. Az óvadék összegét a hozzátartozók adták össze. A gyanúsítottat pénteken engedték ki az előzetes letartóztatásból.

A letartóztatások ellenére nincs fennakadás a rendőrség működésében Sátoraljaújhelyen - közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken. A rendőrkapitányságon nem maradnak el rendőri feladatok, a napokban többek között terménytolvajokkal és garázdákkal szemben intézkedtek - közölte Dobi Tamás.