Másodszor fut neki az OVB a Jobbik MTV elleni panaszának

Vágólapra másolva!
Hétfőn várhatóan érdemi döntést hoz az OVB a Jobbik panaszáról, amelyet  párt a Magyar Televízió és a Magyar Rádió ellen nyújtott be. A Jobbik azt kifogásolja, hogy a közszolgálati tévé és rádió a "cigánybűnözés" kifejezés miatt nem akarja leadni hirdetésüket. A múlt héten az OVB egy formai hiba miatt nem foglalkozott érdemben a Jobbik beadványával.
Vágólapra másolva!

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfő délutáni ülésén újra napirendre veszi a Jobbik korábban elutasított beadványát. Az ellenzéki párt a Magyar Rádióval és a Magyar Televízióval szemben nyújtott be kifogást, mert a két műsorszolgáltató megtagadta egyik, a "cigánybűnözés" kifejezést is tartalmazó választási hirdetésük közlését.

A kifogást az OVB pénteken érdemi vizsgálat nélkül utasította el, arra hivatkozva, hogy a beadványon nem Vona Gábor pártelnök lakcíme, hanem a Jobbik-frakció képviselői irodaházi levelezési címe szerepelt. A pénteki ülésen megjelent Hunyadi Gábor, a Jobbik jogsegélyszolgálatának vezetője, volt OVB-delegált is, aki az elutasító döntés után az MTI-nek azt mondta, a kifogást azonos tartalommal újra beadják.

A pénteki OVB-ülésen, még a kifogás elutasítása előtt szót kapott a Magyar Televízió jogi képviselője. Dénes Bertold egyebek mellett azzal indokolta döntésüket, hogy szerintük a hirdetés ellentétes a médiatörvény azon passzusával, amely szerint a műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére.

Dénes Bertold arra is rámutatott: a kampányban nincs politikai hirdetés közzétételére vonatkozó kötelezettsége az országos médiumnak, mindössze a kampányidőszak utolsó napján kell a nyolc legtöbb jelöltet állító jelölőszervezet kampányösszefoglalóját közölni. Az OVB megtekintette a kifogásolt kampányfilmet, majd annak azt a változatát is, amelyen a kifogásolt kifejezést kisípolják.