Öngyújtós férfi fenyegetőzött egy budapesti benzinkútnál

Vágólapra másolva!
Öngyújtóval fenyegetőzött egy férfi vasárnap este egy budapesti benzinkútnál - közölte a rendőrség. A férfit a benzinkút alkalmazottai fogták le, a rendőrök pedig őrizetbe vették, és eljárást indítottak ellene.
Vágólapra másolva!

Egy 48 éves férfi kezdett fenyegetőzni nem sokkal vasárnap este 8 előtt egy II. kerületi benzinkútnál. A rendőrség közleménye szerint a férfi leakasztotta az egyik töltőpisztolyt, majd egy kisebb mennyiségű benzint kifolyatott, és az öngyújtóját is kivette a zsebéből.

A közleményből nem derül ki, hogy a férfi mit akart elérni, és azt sem lehet tudni, hogy meddig ment volna el, a fenyegetőzésének ugyanis a benzinkutasok véget vetettek. "A férfi további cselekményét a benzinkút alkalmazottai megakadályozták, és a II. kerületi rendőrök kiérkezéséig visszatartották" - áll a rendőrségi közleményben.

A rendőrök a férfit előállították, az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.