Tíz év börtönt kértek a korrupcióval vádolt ügyésznek

2010.09.29. 16:44

Tíz év körüli börtönt kért az ügyész Varga Gergelyre, a korábban szintén ügyészként dolgozó férfira, akit korrupcióval vádoltak meg. A vádlott, aki korábban ügyészségi szóvivő is volt, két női kliensének ígért közbenjárást a vád szerint, de korábban a legtöbb vádpontban tagadta a bűnösségét.

Az ügyész tíz év körüli börtönbüntetést, a védő javarészt felmentést indítványozott Varga Gergely, korrupcióval vádolt egykori ügyész, ügyészségi szóvivő büntetőperében szerdán a Fővárosi Bíróságon.

Az ügyész a tárgyaláson azt mondta, hogy Varga rendkívül nagy mértékben rombolta az igazságszolgáltatás tekintélyét, enyhítő körülmény pedig nem vetődött fel, ezért indokolt a súlyos szankció kiszabása.  A védő ugyanakkor amellett érvelt, hogy nem szavahihetők a terhelő vallomást tett tanúk, vallomásaik nem életszerűek, ezért a legtöbb vádpontban felmentést vagy az ügyész által kértnél jóval enyhébb minősítésű bűncselekmény megállapítását és büntetés kiszabását indítványozta.

A 31 éves Varga a vád szerint ügyészként megengedhetetlen kapcsolatba került két nővel, egy vádlottal, illetve egy magánszeméllyel, akiknek ügyészként segítséget, közbenjárást ígért, esetenként pénzért. Például azt ígérte, hogy segít ittas vezetés miatt bevont jogosítványt visszaszerezni, letöltendő helyett felfüggesztett szabadságvesztést indítványoz büntetőperben, illetve körözött személy kézre kerítését hátráltatja.

Varga a nyomozás során csak egyetlen vádpontban tett vallomást a hét közül, az ügy júniusi tárgyalásán azonban a bíróság előtt részletesen beszélt az egyes esetekről. Részben tagadta bűnösségét, de azt is állította, hogy utólag kreálnak ellene ügyeket, egy esetben pedig bocsánatot kért, amiért hivatásához méltatlanul viselkedett (erről itt olvashat részletesen).

Az elsőfokú ítélet kihirdetését az ügyben novemberre tűzte ki a bíróság.

KAPCSOLÓDÓ CIKK