Új beköltözők dönthetik el a választást két faluban

Vágólapra másolva!
Jelentős megnőtt a szavazásta jogosultak száma két Zala megyei faluban a vasárnapi önkormányzati választás előtt. Az újonnan betelepült lakók jelentősen befolyásolhatják a választás kimenetelét Lendvajakabfán és Sényén is.
Vágólapra másolva!

Két zalai kistelepülésen jelentősen megnőtt az utóbbi hetekben az állandó bejelentett lakcímmel rendelkezők száma - tájékoztatta a területi választási iroda csütörtökön az MTI-t. Mester László, a Zala Megyei Területi Választási Iroda vezetőjének jogi helyettese elmondta: Lendvajakabfa és Sénye települések körjegyzői jelezték, hogy nagy mértékben emelkedett az állandó lakosok száma. Csupán tájékoztatást kaptak erről, kifogást eddig senki nem terjesztett elő, így egyelőre azt sem vizsgálják, hogy a választási eredmény manipulálása húzódik-e meg a nagy számú lakcímbejelentés mögött.

A zalaszentlászlói körjegyzőség - ahová Sénye is tartozik - az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az elmúlt időszakban 50 százalékkal nőtt meg a bejelentett állandó lakosok száma. A 38 választásra jogosult polgár mellé az utóbbi mintegy két hónapban 19 új lakcímbejelentést regisztráltak a kistelepülésen. A vasárnapi önkormányzati választásokon a faluban két független polgármesterjelölt indul, akik rokonai egymásnak.

A Zalai Hírlap arról számolt be, hogy a rédicsi körjegyzőséghez tartozó Lendvajakabfán januárban még csak 28-an éltek, de a közelmúltban 11 új állandó lakos jelentkezett be a faluba. A lap információja szerint az újonnan beköltözők mindegyike ugyanabba a lakásba jelentkezett be. A településen szintén két független polgármesterjelölt indul a vasárnapi választáson.