Az őszödi beszéd szólt egy terézvárosi urnából

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde szólt egy kihangosított mobiltelefonból, amit egy terézvárosi urnába dobtak. Az urnát a rendőrség kinyittatta, és új urnát állítottak be.
Vágólapra másolva!

Egy kihangosított mobiltelefont dobtak Terézváros 23. szavazókörében az egyik urnába. A telefonból Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök 2006 májusában elmondott, 2006. szeptember 17-én nyilvánosságra került őszödi beszéde szólt. A szavazatszámláló bizottság elnöke a szavazást felfüggesztette, értesítette a rendőrséget. Az urnát felbontották, a telefont pedig eltávolították. A szavazás biztosítása érdekében új urnát hitelesítettek, majd a szavazás folytatódott.