Meggyőzte a budapestieket a Fidesz

Vágólapra másolva!
A Fidesz-KDNP jelentősen erősödött Budapesten az áprilisi országgyűlési választások óta - derült ki a budapesti listás eredményekből. Javított helyzetén az MSZP is, míg a jelentős erősödésre számító LMP nagyot, a Jobbik kisebbet bukott. A Jobbik népszerűbb volt, mint a főpolgármester-jelöltje.
Vágólapra másolva!

Először szerezte meg Budapest irányítását a Fidesz, mivel többséget szerzett a párt a fővárosi közgyűlésben és a főpolgármesterséget is a kormánypárt által támogatott Tarlós István nyeri. A rendszerváltás óta nem volt Budapesten jobboldali vezetés, a főpolgármester eddig mindig az SZDSZ-es Demszky Gábor volt.

A kormányzó Fidesz-KDNP a 33 fővárosi mandátumból várhatóan 17-et szerez meg, azaz a szavazatok több mint 50 százalékát megkapta a pártszövetség. Az MSZP várhatóan 10 mandátumot szerez, míg a két kisebb ellenzéki frakció, az LMP és a Jobbik 3-3 képviselőt küldhet a fővárosi közgyűlésbe. (Eddig a Fidesznek 30, az MSZP-nek 24, az SZDSZ-nek 9, az MDF-nek 2 helye volt a 66 fős közgyűlésben.)

A Fidesz-KDNP a tavaszi országgyűlési választáshoz képest növelni tudta szavazatarányát a fővárosban, de még látványosabb az előretörés a megelőző voksolásokhoz képest. A 2006-os országgyűlési választáson budapesti listán 35,11 százalékot, fél évvel később az önkormányzati választáson 42,86 százalékot, míg a 2010-es, a Fidesz és a KDNP kétharmados többségét eredményező választáson a párt 46,32 százalékot kapott. A vasárnapi választáson azonban vélhetően a szavazatok többségét megszerzik, 99 százalékos feldolgozottságnál ugyanis 51,52 százalékon állt a pártszövetség.

Az MSZP visszaesése a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest jelentős, ugyanakkor a visszaesés Budapesten megtört, hiszen a párt nagyobb arányban szerzett szavazatokat, mint tavasszal. A 2006-os országgyűlési választáson 43,78 százalékot kapott a szocialista párt Budapesten, míg őszre közel 180 ezer szavazatot veszítve 34,58 százalékot szerzett. A 2010-es választáson a párt 25,33 százalékot ért el, s ezen tudtak javítani közel 4 százalékpontot (30,3 százalékon álltak 99 százalékos feldolgozottságnál).

A Lehet Más a Politika nem tudta megközelíteni a szocialistákat Budapesten: a tavaszi választáson kevesebb mint 13 százalékpont volt a különbség (MSZP: 25,33, LMP: 12,81 százalék) a két párt között a listás szavazatokat tekintve, ez a jelenlegi voksolásnál 18 százalékpontra emelkedett. Rosszul szerepelt a párt fővárosi listán (99 százalékos feldolgozottságnál 9,09 százalék), illetve nem sikerült elérnie a tavaszi eredményt Jávor Benedeknek, az LMP főpolgármester-jelöltje, aki 9,84 százalékot szerzett.

Négy évvel ezelőtt ugyan a Jobbik már indult az országgyűlési választáson, ekkor azonban a MIÉP-pel közösen csak 2,9 százalékot ért a közel 30 ezer szavazat. A 2010-es országgyűlési választáson a Jobbik 10,84 százalékot szerzett Budapesten, ami az országos átlagánál (16,67 százalék) alacsonyabb volt. A párt az LMP-hez hasonlóan rontott a tavaszi eredményéhez képest, bár csak kisebb mértékben veszített a fővárosi szavazatarányából. Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje ugyanakkor a budapesti listás eredménynél jelentősen rosszabbul szerepelt, közel két százalékponttal szerzett kisebb támogatottságot pártjánál. 99 százalékos feldolgozottságnál 7,32 százalékon állt Staudt, míg a Jobbik 9,09 százalékon.