Napokig is tarthat a XXII. kerületi raktár oltása

Vágólapra másolva!
Sűrű füsttel ég egy használaton kívüli hűtőház szigetelése Budapesten, a XXII: kerületben. A tűzoltók még nem jutottak be az épületbe, egyelőre a füstöt próbálják ventillátorokkal kifújni. Lehet, hogy a környéken lakókat is ki kell költöztetni.
Vágólapra másolva!

Napokig is eltarthat a munka a XXII. kerületi, használaton kívüli csirkefeldolgozóban, ami vasárnap gyulladt ki. Az épületen belül egy hűtőház van, annak szigetelése gyulladt ki, de a tűzoltók egyelőre nem tudnak bejutni. A falakon vágott réseken ventillátorokkal próbálják kiszorítani a füstöt, hogy egyáltalán látni lehessen valamit, ennek a műveletnek az eredményétől függ, hogy milyen további beavatkozásra lesz szükség az épületnél.

Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: az egykori csirkefeldolgozón belül egy fagyasztó helyiség van. A vastag tégla és betonfalak között húzódó szigetelés gyulladt be. A tűzoltók több ponton megpróbálták megbontani a födémet, de mindenhol az ismeretlen típusú, darabos, préselt, a parafához hasonló szigetelőanyagba ütköztek.

A födém egyébként a nagy hőterhelés miatt egyes helyeken kezd beszakadni, emiatt - és mivel a falak között nincs rendes bejárat - nem lehet behatolni az épületbe egyelőre. Több helyen sikerült azonban réseket ütni a falon, azokon keresztül turbóventilátorokkal próbálják kinyomni az épületből a füstöt, hogy láthatóvá váljon az épület szerkezete. Ezután dől majd el, hogy milyen további beavatkozásra van szükség.

A helyszínre érkezett idő közben a Veszélyhelyzeti Felderítő Csoport is, akik a levegőbe kerülő veszélyes anyag koncentrációját mérik, az épület szigetelő anyaga ugyanis erős füsttel ég. A környéken lakott területek vannak, egyelőre kiürítésre nem volt szükség, de nem kizárt, hogy lesz. A munka órák óta tart, délután négy óra előtt nem sokkal a kint dolgozó tűzoltókat friss erőkkel váltották le.