Kettős gyilkosság történt Debrecenben

Vágólapra másolva!
Két embert meggyilkoltak hétfőn Debrecenben, a rendőrség még vizsgálja a helyszínt.
Vágólapra másolva!

Hétfőn délután kettős gyilkosság történt Debrecen külterületén, de még tart a helyszíni szemle és az adatgyűjtés. A rendőrök a gyilkossággal kapcsolatban egy embert őrizetbe vettek, az eljárást tovább folytatják - közölte Hajdú-Bihar megyei főkapitányság. A rendőrségi szóvivő, Vezendi Jánosné az [origo]-nak azt mondta, a halálesetek körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják, egyelőre nem adnak bővebb tájékoztatást.

A Független Hírügynökség információi szerint a házigazdát és nála lévő szomszédját egy-egy késszúrással ölte meg egy szintén utcabéli férfi, akit már őrizetbe is vett a rendőrség. A férfi eddig nem tett vallomást. A két áldozat a helyszínen életét vesztette.