Az EU pénzügyi segítségére számít Magyarország a vörösiszap-elhárításban

Vágólapra másolva!
Illés Zoltán, a magyar kormány környezetvédelmi államtitkára a BBC híradása szerint úgy véli, hogy "valószínűleg szükség lesz" az Európai Unió "pénzügyi és technikai segítégére a vörösiszap-katasztrófa következményeinek felszámolásához. Az államtitkár szerint legalább egy évbe telik majd az érintett terület megtisztítása.
Vágólapra másolva!

A brit közszolgálati BBC továbbra is nagy terjedelemben foglakozik az Ajka-környéki vörösiszap-áradással, amit Illés Zoltánra hivatkozva Magyarország története legsúlyosabb vegyi balesetének nevez.

Illés - aki kedden felfüggesztette a vörösiszap-tárolót működtető Mal Zrt. termelői tevékenységét - a BBC-nek nyilatkozva kiemelte, hogy a szennyezés rendkívül nagy területet érint, ennek megfelelően rengeteg emberi erőforrásra és gépekre van szükség az elhárításban. Illés szerint a teljes szennyezett területen el kell távolítani a talaj felső 2 centiméterét. A feladat elvégzéséhez az államtitkár szerint valószínűleg szükség lesz az Európai Unió anyagi és technikai közreműködésére.

Az iszapömlésről szóló összes cikkünket megtalálja itt.