Kiakadt Novák Előd a képviselői házasság tiltásának ötletén

Vágólapra másolva!
Felháborodva reagált Novák Előd jobbikos képviselő a Fidesz frakcióvezetőjének arra a kijelentésére, hogy 2014-től megtiltják, hogy házaspárok képviselők legyenek. Jelenleg ez csak Novákra és feleségére, a szintén jobbikos Dúró Dórára vonatkozik. Novák szerint a fideszes javaslat mögött "féltékenység" áll, és állítja, hogy feleségével a Jobbikban jöttek össze.
Vágólapra másolva!

A Fidesz-frakció vezetője, Lázár János kedden a párt honlapján tartott online fogadóórát, és többek között kijelentette azt is, hogy korlátozni fogják a politikusok álláshalmozását. Itt megjegyezte, hogy "2014-től bevezetjük, hogy férj és feleség ne lehessen parlamenti képviselő". A párt honlapján található összefoglalóból nem derül ki, hogy ezt pontosan miért tartja szükségesnek Lázár.

Jelenleg a parlamentben egy házaspár foglal helyet: a jobbikos Novák Előd és felesége, a szintén jobbikos Dúró Dóra. Novák szerdán egy terjedelmes és indulatos nyílt levélben tiltakozik Lázár kijelentése miatt, amelyet a jobbikos képviselő "féltékenységi kirohanás"-nak nevezett.

"Dúró Dórával közéleti tevékenységünk során, a Jobbikban találtunk egymásra, tehát nem arról van szó, hogy behozom a feleségemet a politikába" - írja Novák a levélben, és azt állítja, hogy a Fidesznek vannak olyan politikusai, akiknek házastársa nem képviselő lett ugyan, de politikai jellegű pozíciókat kapott.

"Korrektebb a párt fiókintézményeként működő, elvileg független elemzőcég alkalmazásában állni? Hitelesebb volna, ha feleségem politológusként egy létrehozandó Political Radical megmondószervezetet vezetne?" - írja Novák, aki azt ígéri, hogy ha a Fidesz támogatja azt a jobbikos javaslatot, hogy "a pártállami vezetőket, Gyurcsányt és társait alkotmánymódosítással kizárnák a közéletből, akkor feleségemmel együtt felajánljuk lemondásunkat".

A Fidesz frakcióvezetője este válaszolt Novák Elődnek, aki szerinte csak a lehetőségre várt, hogy a figyelem középpontjába kerülhessen. Lázár János sem Novák Előd, sem felesége, Dúró Dóra mandátumának felfüggesztését nem kívánja (...), rejtély, hogy a leírtakból hogyan következtet a jobbikos politikus arra, hogy javaslata Dúró Dóra ellen irányult - közölte a Fidesz frakciója.

Korábbi parlamenti ciklusokban is volt példa arra, hogy házaspárok rendelkeztek mandátummal. A legismertebb talán Torgyán József egykori kisgazda pártelnök esete volt, akinek felesége, Torgyánné Cseh Mária két ciklust - 1994-től 2002-ig - is eltöltött képviselőként, mindkét alkalommal a párt országos listájáról szerzett mandátumot.