Orbán: Az egész világból várjuk a segítséget

Vágólapra másolva!
Még nem dőlt ki a gát, de a helyzet továbbra is súlyos - mondta Orbán Viktor kormányfő nemzetközi sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök azt mondta, "nem ijedős ember", de nem mert túl közel menni az egyre növekvő repedéshez az ajkai vörösiszap-tározó gátjánál. Arra nincs eszközük a szakembereknek, hogy megállítsák a gát tovább repedését, csak a kármentésre koncentrálhatnak. A kormány létrehozott egy Magyar Kármentő Alapot, a két számlaszámra az egész világról várják a segítséget. A szervezésben New York állam volt kormányzója, a magyar származású George Pataki is segít.
Vágólapra másolva!

Magyarország legnagyobb ökológiai katasztrófájával kell szembenéznünk; cselekvő összefogás állt össze, ennek köszönhetjük, hogy uralni tudjuk a helyzetet - mondta Orbán rendkívüli tájékoztatóján. "Egy egész térség veszítette el addigi életét, életlehetőségeit. (...) A térség gyakorlatilag elpusztult" - fogalmazott. A nemzetközi sajtótájékoztatón Orbánt bemutató Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő az [origo] nézőit is köszöntötte.

Orbán elmondta, külön pénzalapot állít fel a kormány, amelyet Magyar Kármentő Alapnak neveztek el. Orbán azt kérte, hogy mindenki ide küldje a pénzadományait. "Így talán gyorsabban tudunk életet lehelni az elpusztult térségbe" - fogalmazott. Orbán a világ és a világban élő magyarok segítségét is kérte, mondván, "mindannyiunknak meg kell mozdulni, és össze kell fognunk". Orbán kiemelte Soros György magyar származású amerikai üzletember egymillió dolláros segítségét, és elmondta: az amerikai adományok szervezésében George Pataki, New York állam egykori kormányzója lesz a kormány segítségére.

A veszély még nem hárult el, a küzdelem jelenleg is tart - fogalmazott Orbán a gát esetleges újabb szakadására utalva. Szerinte a gát tovább gyengül. "Jelenleg az emberek biztonságban vannak, de várjuk a fejleményeket és szükség esetén Devecsert is ki tudjuk üríteni" - fogalmazott Orbán, hozzátéve, hogy a kormány senkit nem hagy magára. Orbán megköszönte az EU eddigi segítségét is, és kijelentette, a továbbiakban is igényt tartunk az elérhető EU-s forrásokra.

"A por is baj, meg a sár is baj" - mondta Orbán. Szerinte esőzés a következő napokban nem várható, de ha mégis, akkor a gát nagyobb veszélybe került. Ahol porosodik a terület, ott locsolnunk kell, és a tározókban úgy kell maradnia az anyagnak, hogy por se képződjön, de ne is szakadjon át a gát - tette hozzá.

"A fal még nem dőlt ki, a helyzet továbbra is súlyos" - fogalmazott. A szakadás bármelyik pillanatban bekövetkezhet, de az is lehet, hogy úgy marad a gát - vélte. "Nincs olyan eszközünk, amellyel meg tudnánk állítani a folyamatot, csa a kárelhárításra készülhetünk." "Nem vagyok különösebben ijedős ember, de csak egy bizonyos távolságig mertem a szélére menni" - fogalmazott.

Orbán a felelősökre vonatkozó újságírói kérdésre azt mondta: olyan megoldást kell találni, hogy háromezer ember munkahelye is megmaradjon, de meg is védjük a területet. Ezért bonyolult a helyzet, keresik a megoldást. Valakinek felelnie kell, a felelősség és a kimért büntetés arányban kell álljon az okozott károkkal - mondta.

A miniszterelnök délelőtt Ajkán tartott rendkívüli sajtótájékoztatót, amikor részletesen elmondta, hogy mit tesznek a települések védelme érdekében, ezt itt olvashatja el. A gát megerősítéséről szóló cikkünket itt olvashatja el. Az eseményeket percről percre követheti ebben a cikkünkben.

Hétfő délután mintegy negyven perc alatt öntötte el a három települést a vörös sárfolyam, és magával ragadott szinte mindent, hét ember halálát okozta, egy eltűnt személyt pedig még mindig keresnek. A katasztrófában csaknem százötven ember szenvedett égési sérüléseket az erősen lúgos tartalmú iszaptól. A hétfői katasztrófáról szóló, és azóta született összes cikkünket itt olvashatja el.

A Magyar Kármentő Alap számlaszámai a következők:
belföldről - 11794022-22222222
külföldről - IBAN HU28 11794022 22222222 00000000
SWIFT-kód: OTPVHUHB

Ezen kívül hamarosan közzéteszik három-négy amerikai segélyszervezet nevét, amelyek majd gyűjtik az adományokat.