Tíz sérültje van egy balesetnek Fábiánházánál

Vágólapra másolva!
Fábiánháza és Előtelek kereszteződésénél egy személyautó ütközött egy kisbusszal, a balesetnek tíz sérültje van.
Vágólapra másolva!

Tízen sérültek meg, ebből hárman súlyosan, abban a balesetben, amelyben személyautó és kisbusz ütközött egymással Fábiánháza és Előtelek kereszteződésénél szombaton délután - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete.

A súlyos sérültek között egy 50-60 év körüli felnőtt, és két tíz év körüli gyermek van, egyiküket mentőhelikopterrel szállították kórházba. Az ügyelet közlése szerint további öt felnőtt közepesen súlyos, míg kettő könnyű sérüléseket szenvedett. A járművekbe szerencsére nem szorult be egyetlen személy sem, így a sérülteket a mentők azonnal el tudták szállítani. A rendőrség teljes útzár mellett elkezdte a helyszínelést, illetve a baleset körülményeinek kivizsgálását.