Késsel szúrtak meg három embert két salgótarjáni italboltban

Vágólapra másolva!
Három embert késeltek meg a hétvégén Salgótarjánban - közölte a rendőrség hétfőn. A sérültek mind italboltban szólalkoztak össze támadóikkal, a rendőrök egy fiatal nőt és egy fiatal férfit gyanúsítanak.
Vágólapra másolva!

Két különböző italboltban három férfit késeltek meg Salgótarjánban - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. Az egyik kocsma előtt a múlt szombaton keveredett szóváltásba egy férfi és egy nő, akik korábban bent italoztak - mondta Dankóné Nagy Éva. A 25 éves nő a 60 éves férfit és annak 28 éves barátját is a nyakán vágta meg egy késsel, mindketten könnyű sérülést szenvedtek - tette hozzá.

Ezt követően egy másik italboltban szúrtak meg egy férfit. A sörözőben egy 41 éves salgótarjáni férfi azért keveredett szóváltásba, majd dulakodásba egy 21 éves férfival, mert nem fért hozzá a pulthoz. Az idősebb férfi egy 10 centiméter pengehosszúságú késsel mellkason szúrta és megvágta a sértettet, aki ugyancsak könnyű sérülést szenvedett.

A szóvivő közölte: a késelő nő és a férfi ellen is súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak büntetőeljárást.