Kitüntetést alapított Navracsics egy elhunyt EP-képviselő emlékére

2010.10.11. 12:10

Pálfi István-emlékérem néven alapított új kitüntetést a közigazgatási miniszter, amivel a regionális együttműködés úttörőit jutalmazná. A Fidesz 4 éve elhunyt képviselőjéről elnevezett éremhez oklevél is jár, a kitüntetést alapító rendelet azonban nem említi, hogy pénzjutalmat is kapna a kitüntetett. Évente egy embert tüntetnek ki, idén Navracsics Tibor egyedül dönt a díjazottról.

Új emlékérmet alapított Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter - derül ki a pénteken megjelent Magyar Közlönyből. A miniszter az elismerést Pálfi Istvánról, a Fidesz 2006-ban elhunyt képviselőjéről nevezte el, és az európai regionális együttműködés kiemelkedő alakjait jutalmazza majd vele.

A Pálfi István-emlékérem alapításáról szóló miniszteri rendelet szerint az érmet a miniszter évente egy személynek adományozza, azt minden évben szeptember 23-án, a "Pálfi István-emléknapon" adja át a kiválasztott személynek. A 12 cm átmérőjű, 1 cm vastag bronzérem mellé oklevél is jár, a miniszteri rendelet azonban nem említi, hogy bármilyen pénzjutalom is kapcsolódna a kitüntetéshez.

A rendelet szerint az adott év kitüntetettjére bárki tehet írásos javaslatot indoklással és a jelölt életútjának rövid ismertetésével, nem kaphatja meg az érmet ugyanakkor olyan ember, aki ellen fegyelmi vagy büntetőeljárás van folyamatban, vagy már jogerősen el is marasztalták ilyen eljárásban. Bár az érem alapításakor már elmúlt az idei átadás határideje, a rendelet szerint 2010-ben is lesz kitüntetett, rá azonban nem lehet javaslatot tenni, őt a miniszter egyedül választja ki. Az nem egyértelmű a rendeletből, hogy a következő évek kitüntetettjeire beérkező javaslatokat ki és mi alapján fogja elbírálni.

Az emlékérem névadója, Pálfi István 2002-től a Fidesz parlamenti képviselője, 2004-től európai parlamenti képviselője volt, és 2006-ban, 36 éves korában hunyt el hosszú, súlyos betegség után (életrajzáról és haláláról itt olvashat bővebben). Pálfi halála után felesége Kósa Lajos debreceni polgármesterrel és Gál András Leventével, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium jelenlegi közigazgatási államtitkárával közösen alapítványt hozott létre, hogy ápolja a politikus emlékét. A Pálfi István Régiófejlesztési Alapítvány a politikus munkáját folytatva Magyarország keleti határa mentén belföldi és határokon átnyúló regionális fejlesztéseket ösztönöz (az alapítvány programjáról itt olvashat).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK