Fajtalankodó férfit fogtak el Tiszavasváriban

Vágólapra másolva!
Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy 15 éves fiút egy tiszavasvári szórakozóhelyen. A férfi fajtalankodásért akár 8 év börtönt is kaphat.
Vágólapra másolva!

Egy 19 éves fajtalankodó férfit vett őrizetbe a rendőrség Tiszavasváriban, aki a gyanú szerint egy 15 éves fiút erőszakolt meg - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden.

A nyomozás adatai szerint a 190 centiméter magas, testes elkövető még vasárnap hajnalban, egy szórakozóhelyen ismerkedett meg az alacsony, vékony testalkatú sértettel. Kicsalta az épület mögé, majd erőfölényét kihasználva erőszakkal fajtalankodott vele - mondta a százados. Hozzátette: a fiú nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A szóvivő szerint a súlyos testi sértés miatt büntetett előéletű férfi azt állította a nyomozóknak, hogy ittassága következtében nem emlékszik a történtekre. Az gyanúsítottat kettőtől, nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti a bíróság.