Nőtt a repedés a sérült ajkai tározón

Vágólapra másolva!
A környezetvédelmi államtitkár szerint csütörtök hajnalra másfél centiméterrel nőtt egy repedés a sérült ajkai zagytározón. Illés Zoltán szerint továbbra is fennáll a gátszakadás veszélye, de azt mondta, Kolontár és Devecser már biztonságban van.
Vágólapra másolva!

Másfél centiméterrel nőtt a repedés a sérült ajkai zagytározón - közölte a környezetvédelmi államtitkár csütörtökön. Illés Zoltán szerint a megsérült tározó északi oldalfalán folyamatosan mérik a repedéseket, de szerdáig nem tapasztaltak elmozdulást, csütörtök reggelre viszont az eddigi 54 centiméteres hasadék másfél centiméterrel nőtt.

A környezetvédelmi államtitkár szerint még mindig fennáll egy esetleges újabb gátszakadás veszélye, de a sérült tározó közelében épített hármas körgát, valamint a Kolontár közepén átívelő 600 méteres védmű megóvná a falut és Devecsert.

Vasárnap három-négy repedést lehetett látni a megsérült vörösiszap-tározó északi gátján, közülük kettő nagyjából fél méter széles és 25-30 méter hosszú. Illés Zoltán szerint a tározónál védőfalat akarnak építeni, amihez az izraeli és az osztrák hadsereg hadmérnökeinek a segítségét is kérik. Az államtitkár a munka nagyságát érzékeltetve azt mondta: ez akkora feladat, mintha három tízemeletes betonházat kellene felépíteni két hónap alatt.

Illés azt is bejelentette: törvénymódosítást kezdeményez, hogy az iparai üzemekre, illetve a veszélyes anyagok tárolására, gyártására vonatkozó elsőfokú építésügyi hatósági jogköröket vegyék el a jegyzőktől. Az államtitkár azt mondta: elfogadhatatlan, hogy a veszélyes anyagokkal foglalkozó építményekre a jegyző adhatja ki az építési engedélyt, a környezetvédelmi hatóság viszont nem ellenőrizheti például a vörösiszap-tározók gátját. Az építésügyi hatósági jogköröket az államtitkár szerint vagy a katasztrófavédelemnek, vagy a környezetvédelmi főfelügyelőknek, illetve az erre kijelölendő hatóságnak kellene átadni.

A Mal Zrt. az államtitkár szerint szerint hazudott, amikor azt állította: a gátszakadás előtt két héttel a környezetvédelmi főfelügyelőség ellenőrizte a cég tevékenységét, és mindent rendben talált. A főfelügyelőség ugyanis csak a technológiával kapcsolatban talált mindent rendben, illetve a gyár területén a szennyvíz és a kommunális hulladék kezelését, a gátak állagát nem ellenőrizhette - mondta Illés Zoltán.

A Mal Zrt. által épített hármas védőgát is elkészült csütörtökre. Illés Zoltán korábban azt mondta, ez a gyűrű egy újabb balesetnél legfeljebb lelassítani tudná a folyamatot, de nem tudná megvédeni a falut. Ennek az az oka, hogy földből van. Illés közölte, hogy péntek déltől hazatérhetnek a múlt szombaton kitelepített kolontáriak.