Pirosokon áthajtó körözött férfit fogtak a rendőrök

Vágólapra másolva!
Egy több piros lámpán is áthajtó autóst kezdtek üldözni a rendőrök Budapesten a XXI. kerületben. A menekülő végül karambolozott, akkor fogták el. Kiderült, hogy hat körözés van érvényben ellene.
Vágólapra másolva!

Több piros lámpán is áthajtott és balesetet okozott Budapesten csütörtökön délután egy 27 éves férfi, aki ellen összesen hat elfogatóparancs volt érvényben. A rendőrök a XXI. kerületben, az Ady Endre út és a Táncsics Mihály út kereszteződésében látták, hogy egy autós az álló kocsisort megelőzte és a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére behajtott a kereszteződésbe.

Utána eredtek, de az autós figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzéseket és menekülni próbált. A Völgy utca és a Kölcsey utca kereszteződésében - ahova szintén a tiltó jelzés ellenére hajtott be - összeütközött egy másik autóval. A férfi kiugrott a kocsiból és menekülni kezdett, de a rendőrök elfogták. A balesetet szenvedett másik autóban két gyermek könnyebben megsérült.

Az már előállítása után derült ki, hogy a 27 éves érdi férfit hat bűnügyben kereste az érdi rendőrség és más pest megyei hatóságok. Az MTI úgy tudja, hogy az autóban volt egy másik férfi is, akinek sikerült elmenekülnie a helyszínről.