Nagykövet lesz két fideszes háttérember

Vágólapra másolva!
A Fidesz külpolitikai csapatának két fontos tagját is nagykövetté nevezte ki nemrégiben a köztársasági elnök. Dán Károly, a párt korábbi nemzetközi igazgatója New Yorkba ment, Orbán Anita pedig az energiabiztonságért felelős nagykövet lett a Külügyminisztériumban.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki Schmitt Pál köztársasági elnök Dán Károlyt, a Fidesz korábbi nemzetközi igazgatóját, illetve Orbán Anita kül- és energiapolitikai szakértőt - derül ki a Magyar Közlönyben kedden közzétett határozatokból. Az [origo] érdeklődésére a Külügyminisztérium azt közölte: Dán főkonzul lett New Yorkban, Orbán pedig energiabiztonságért felelős nagykövet.

Orbán Anitának három nyelvből felsőfokú nyelvvizsgája van, az Egyesült Államokban doktorált, több könyvet írt, korábban pedig a külpolitikai rovatot vezette a Heti Válasz című politikai hetilapnál. A tavaszi parlamenti választáson Orbán a XI. kerületben lett volna egyéni képviselőjelölt, de február elején egészségügyi okokra hivatkozva visszalépett, a Fidesz pedig Simicskó Istvánt jelölte helyette.

Dán Károly az Egyesült Államokban, a washingtoni nagykövetségen volt diplomata, mielőtt a Fidesz nemzetközi igazgatója lett. Ezen a poszton legfontosabb feladata a párt és Orbán Viktor Fidesz-elnök amerikai kapcsolatainak javítása volt. Részt vett például Orbán amerikai útjainak szervezésében, segített összehozni a találkozókat, például idősebb George Bush korábbi elnökkel.