Bajnai szerint alaptalanul vádolja őt Orbán

2010.10.18. 20:11

Tagadja Bajnai Gordon előző kormányfő Orbán Viktor hétfői állítását, amely szerint a választás előtt a szocialista kormány az energiacégek számára kedvező szerződést kötött. Bajnai közleménye szerint a kifogásolt dokumentum egy olyan törvénynek az eredménye volt, amelyet a Fidesz is megszavazott még 2008-ban.

Vitába szállt Bajnai Gordon előző kormányfő Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnökkel, aki hétfőn a parlamentben azt állította, hogy a választások előtt a szocialista kormány olyan szerződést kötött energiacégekkel, amellyel az állam 178 milliárd forintról mondott le az adófizetők pénzéből. A Bajnai-kormány az energiaszolgáltatók számára semmilyen fizetési kötelezettséget nem engedett el - közölte Bajnai Gordon titkársága az MTI-vel hétfőn, reagálva Orbán Viktor napirend előtti kijelentésére.

Orbán hétfőn, a második akcióterv részleteit ismertetve a távközlési és energiacégeket, illetve a kereskedelmi láncokat sújtó adóról azt mondta, az energiaszektor kiemelt súllyal szerepel. Közölte, négy nappal a választások második fordulója után, április 29-én, az akkor leköszönő kormány olyan szerződést kötött nagy energiacégekkel, amellyel az állam 178 milliárd forintról mondott le az adófizetők pénzéből.

A Bajnai-titkárság közleménye emlékeztet: az országgyűlés 2008. november 10-én egyhangú szavazással, így a Fidesz szavazataival fogadta el azt a törvényt, amely lehetővé tette, hogy az erőművek a hosszú távú áramvásárlási szerződésekkel összefüggésben visszafizetendő állami támogatásból leírhassák a meg nem térült beruházásaikat. A Veres János akkori pénzügyminiszter által jegyzett törvényt (pdf formátumban itt található) valóban egyhangúan - fideszes támogatással - fogadta el a parlament.

Ezeket a szerződéseket az Európai Unió nyomására kellett megszüntetni, mert Brüsszelben úgy ítélték meg, hogy ezek lényegében az energiacégek állami támogatását jelentik. A szerződések megszüntetése egyben azt is jelentette, hogy a cégeknek pénzt - vélt támogatás összegét - kellett befizetniük az államnak.

Bajnai közleménye szerint a választás előtt csupán annyi történt, hogy a feladatkörrel rendelkező minisztérium mindössze egy jegyzőkönyvben tudomásul vette az erőművek nyilatkozatát arról, hogy miután a tényleges visszafizetési kötelezettségük nulla vagy igen alacsony, elállnak a visszafizetési kötelezettségük miatt nemzetközi választott bíróság előtt indított eljárásoktól.

KAPCSOLÓDÓ CIKK