Megtalálták a kolontári üzembe szánt jelöletlen tojásokat

Vágólapra másolva!
Előkerültek azok a jelöletlen tojások, amelyeknek az iszapkatasztrófa által sújtott Kolontáron lévő létojásüzembe való szállítás közben veszett nyomuk. Az esetet a szabálytalanságot gyanító Baromfi Terméktanács jelentette, a szakhatóság szerint azonban nem sérültek az előírások.
Vágólapra másolva!

Megtalálta a hatóság a Kolontárra jelöletlenül behozott tojásokat, azokat feldolgozási célra hozták be Magyarországra - mondta Édes Géza, a Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságának vezetője hétfőn az MTI-nek. Édes szerint a tojásokat nem étkezési céllal hozták be az országba, hanem úgynevezett létojásüzembe akarták szállítani további feldolgozásra.

A szállítmányt "tonnára vásárolták, nem pedig darabra", a gyűjtőcsomagoláson azt tüntették fel, hogy ipari célú felhasználásra szánják - mondta Édes, aki szerint mind a spanyol fél, mind pedig a közvetítő cég nyilatkoztak is arról, hogy létojásüzembe hozták be a tojásokat, közvetlenül a termelőtől, erre pedig az uniós jogszabályok lehetőséget adnak.

A Baromfi Terméktanács (BTT) hétfőn honlapján emlékeztetett arra, hogy a BTT még korábban tett bejelentést a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalhoz, mert a terméktanács szerint felmerült a gyanú, hogy egy kolontári tojásüzemben jelöletlen spanyol tojásokat akartak átcsomagolni és "magyar termékként" forgalomba hozni. Az ügy úgy derült ki, hogy a spanyol szállítmányt a vörösiszap-katasztrófa miatt Kolontáron nem lehetett átvenni, ezért a spanyol vállalat a jelöletlen, M-es minőségi besorolású tojásokat más hazai cégnek kívánta eladni.

A jelöletlen árunak egy időre nyoma veszett a hazai piacon, majd a Veszprém megyei MgSzH a tojásokat egy másik megyében lévő raktárban találta meg, mivel a beszállító ezt szabályosan bejelentette a hatóságoknak. A BTT közölte, továbbra is úgy ítéli meg, hogy a behozatal körülményei nem feleltek meg az előírásoknak, és sértették a hatályban lévő forgalmazási szabályokat.

A közlemény szerint ugyanis jelöletlen tojást csak abban az esetben lehet az Európai Unión belül értékesíteni, ha az nem éri el az étkezési minőséget, illetve ha a két ország között erről szóló megállapodás van, márpedig ilyen egyezményt Magyarország nem kötött egyetlen más uniós országgal sem. A BTT szerint ráadásul az előírások szerint a tojásfeldolgozó üzemnek a saját fuvareszközével kell szállítani a tojásokat, a BTT szerint a kolontári esetben ez nem így történt.