Gyurcsányt tette politikai felelőssé a 2006-os jogsértéseket vizsgáló albizottság

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt nevezi a 2006. őszi jogsértések legnagyobb politikai felelősének a jogsértéseket vizsgáló albizottság szerdán elfogadott jelentése. A jelentés a bizottság elnöke szerint büntetőjogi felelősséget nem vizsgált; a szöveget szerdán még az emberi jogi bizottság is tárgyalja.
Vágólapra másolva!

Elfogadta a 2006. őszi eseményekről szóló jelentését az akkori jogsértések kivizsgálására felállított parlamenti albizottság. A testület azt állapította meg, hogy a történtek legsúlyosabb politikai felelőse Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök.

Az albizottság a múlt héten fejezte be a meghallgatásokat az ügyben, és a szerdai ülésen döntött a jelentés szövegéről. A jelentést még szerdán tárgyalja a főbizottság, az országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága is.

Gulyás Gergely (Fidesz), a 2006. őszi események jogsértéseit vizsgáló testület elnöke a jelentés elfogadása után közölte: bár Gyurcsány Ferencet nevezték meg politikai felelősnek, de hogy a volt miniszterelnöknek büntetőjogi felelőssége is van-e az ügyben, azt nem ennek az albizottságnak kellett vizsgálnia.

A jelentést az albizottságban a Fidesz, a KDNP és az LMP jelen lévő képviselői ellenszavazat nélkül fogadták el. Gaudi-Nagy Tamás, a testület jobbikos alelnöke nem vett részt az albizottság ülésén, így nem szavazott.