Meggondolta magát a kormány, és mégsem egy magáncéget bíznak meg az október 23-i ünnepségek egészségügyi biztosításával, hanem az Országos Mentőszolgálatot rendelik ki. Korábban a  kormányszóviő még azt mondta: sokkal olcsóbb magáncégre bízni az ügyeletet, mert az állami szolgálat óránként 24 ezer forintjába kerül.

A korábbi bejelentéssel szemben mégis az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) látja el az október 23-i állami ünnepségek egészségügyi biztosítását - közölte szerdán a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) egészségügyért felelős államtitkársága. A közlemény szerint az OMSZ saját kapacitásával, költségvetési forrásainak felhasználásával fogja ellátni a feladatot.

Kedden Nagy Anna kormányszóvivő még megerősítette a Magyar Rádió értesülését, hogy az ünnepségeket szervező Hungarofest egy magáncéget bízott meg a feladattal. A kormányszóvivő szerint a magáncég olcsóbban dolgozik, mint a mentőszolgálat: az OMSZ hivatalos árai 24 ezer forint körül vannak óránként, míg a magáncégek óránként 9-10 ezer forintért adnak ügyeletet. Az október 23-i ünnepségekre összesen 95,5 millió forintot szánt a kormány.

A Nefmi közleménye szerint "a jelenlegi szabályozás nem más, mint egy rossz örökség", mert az OMSZ és a hasonló szervezetek költségvetésében nem szerepelnek bizonyos kötelező feladatok, mint az állami rendezvények biztosítása. A kormány szándéka a közlemény szerint az, hogy felszámolja ezt a helyzetet, és a jövőben minden állami ünnepet állami cégek biztosítsanak. Ennek érdekében módosítják a mentési rendeletet, és meghatározzák azoknak az állami rendezvényeknek a körét, amelyek igénylik az OMSZ által nyújtott szolgáltatást, és ezt a mentők költségvetésébe is betervezik.