Kevesli a Mal Zrt. által a károk rendezésére felajánlott másfél milliárd forintot az iszapömlés károsultjainak képviselője. A károsultak és a katasztrófában érintett cég képviselői szerdán ültek először tárgyalóasztalhoz, hogy egyeztessenek a kártalanításról.

Körülbelül 5-10 milliárd forintra lenne azonnal szükség az iszapkatasztrófa áldozatainak teljes kártalanítására - közölte Magyar György, az iszapkárosultak jogi képviselője a Mal Zrt.-vel folytatott, több mint két órán át tartó szerdai tárgyaláson. Szerinte az a másfél milliárd forint, amelyet a cég öt év alatt juttatna a vörösiszap pénzügyi alapba, kevés lesz.

Magyar szerint az összeg csak a közösségi károk kielégítésére lehet alkalmas, az egyes emberek kárait jelen pillanatban azonban nem fedezi. Szerda délutánig 350 károsult adatlapját gyűjtötték be a kárcentrumirodában - mondta.

A felek az első ülésen meghatározták a tárgyalások kereteit, és rögzítették az eljárási munkamódszereket, illetve meghatározták a titoktartás, valamint a médianyilvánosság szabályait.

Ruttner György, a Mal Zrt jogi képviselője azt mondta, az első 300 millió forintot akkor bocsátják rendelkezésre, ha sikerül megállapodni arról, hogy mire használják fel, és ha ezzel a kormánybiztos is egyetért. Ruttner szerint a cég szempontjából hasznosabb lenne, ha az nem állna állami felügyelet alatt, míg Magyar György azt mondta, szerencsésebb az állami felügyelet, mivel így biztosabb, hogy fizetni fog a társaság.