Balhé lett az esztergomi polgármester irodájának kipakolásából

Vágólapra másolva!
Kiköltözött korábbi irodájából Meggyes Tamás, Esztergom volt polgármestere pénteken, azonban kisebb botrányt okozott, hogy milyen bútorokat vitt magával. Az új polgármester szerint a helyi fideszesek pakolták ki az irodát, míg a párt helyi szervezet azt állítja, hogy az városvezető feltartóztatta őket, így végül kihívták a rendőrséget. Az őszi választáson leváltott Meggyes korábban meg akarta tartani irodáit arra hivatkozva, hogy országgyűlési képviselő.
Vágólapra másolva!

Pénteken lezárult az esztergomi városházán hetek óta húzódó politikai csatározás azzal, hogy Meggyes Tamás, Esztergom leváltott polgármestere kiköltözött irodájából. Meggyes korábban országgyűlési képviselői munkájára hivatkozva azt közölte: nem adja át antik bútorokkal berendezett irodáját utódjának, később pedig személyes holmijának elszállítására kért haladékot.

A helyi Fidesz-frakció elnöke, Steindl Balázs pénteken közleményben azzal vádolta Tétényi Évát, a város új polgármesterét, hogy elállta Meggyes autójának útját és az azon szállított bútorokat látva számon kérte rajta az önkormányzat tulajdonát.

Tétényi Éva viszont azt állítja, hogy a Fidesz frakció tagjai, élükön Steindl Balázzsal - aki korábban Meggyes sofőrje volt - bútorokat cipeltek ki a volt városvezető irodájából. Ő lement a portáshoz és megkérte, állítsa meg az autót, majd rákérdezett arra, hogy készült-e leltár. Ezt követően a portás a járművet kiengedte az udvarról, tehát nem felel meg a valóságnak, hogy ő az autót feltartóztatta - mondta Tétényi.

A polgármester hozzátette: az autót Meggyes Tamás élettársa, Búzásné Zimon Andrea vezette, aki a városszépítési osztály vezetője és az esetet a személyes szabadság korlátozásának tartotta, ezért kihívta a rendőrséget. A rendőrök rögzítették a bejelentő és a tanúk adatait, majd távoztak.

A választásokon Tétényi Éva a szavazatok kétharmadával nyert a várost tíz éve vezető Meggyes ellen. A volt polgármester bekerült a testületbe, és a Fidesz nyerte mind a tíz egyéni választókörzetet. A Fidesz-frakció sajtótájékoztatón nyilvánította ki együttműködési szándékát, azonban hetek óta tart a politikai huzavona a párt és az új városvezető közt, erről szóló riportunkat itt elolvashatja.