Autótolvajokat fogott el a Terrorelhárítási Központ

Vágólapra másolva!
Autótolvajokra csapott le a szeptemberben létrehozott Terrorelhárítási Központ, illetve a XII. kerületi rendőrség. A banda japán autókra utazott.
Vágólapra másolva!

Régóta körözött autótolvajokat fogtak el a Terrorelhárítási Központ kommandósai Budakalászon. A központ vasárnapi közleménye szerint a múlt hét végi akciót a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) XII. kerületi kapitányságának embereivel közösen hajtották végre. A most lefülelt autótolvaj-banda főként nagy értékű japán autókat lopott el.

A BRFK kommunikációs osztálya vasárnap délután a rendőrség honlapján azt írta, hogy a rajtaütés során három férfit fogtak el és állítottak elő, akik közül kettőt őrizetbe vettek. Harmadik társuk ellen országos elfogatóparancs volt érvényben, mivel jogerősen kiszabott szabadságvesztésének letöltését több éve nem kezdte meg. A XII. kerületi rendőrkapitányság javaslatot tett az őrizetbe vett 28, illetve 30 éves gyanúsítottak előzetes letartóztatásának indítványozására. A rendőrség megtalálta azt a több millió forint értékű járművet is, amelyet néhány nappal azelőtt tulajdonítottak el a XII. kerületből.

A Terrorelhárítási Központ szeptember 1-jén alakult meg, főigazgatója Hajdu János, a Fidesz volt biztonsági igazgatója. A központ feladata a miniszterelnök és a köztársasági elnök védelme, továbbá olyan bűncselekmények felderítése, mint a terrorcselekmények, emberrablások. Ugyancsak feladatuk - a nyomozóhatóságok, az ügyészség, továbbá a rendvédelmi szervek felkérésére - fegyveres gyanúsítottak, vagy ön- és közveszélyes emberek elfogása.