Mégsem perli a repteret a meggyanúsított egykori jogi igazgató

Elállt a Budapest Airport (BA) Zrt. ellen indított munkaügyi perétől R.-V. Krisztina, aki korábban a ferihegyi repteret üzemeltető cég jogi igazgatója volt. A nőt azután bocsátotta el a BA, hogy csalással, vesztegetéssel és hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség.

Megszüntették a Fővárosi munkaügyi Bíróságon folyó pert, amelyet R.-V. Krisztina, a Budapest Airport (BA) Zrt. egykori jogi igazgatója indított korábbi munkahelye ellen - közölte a Fővárosi Bíróság. A per megszüntetését az egykori jogi igazgató és a BA is kérte, így az október 27-re kitűzött első tárgyalás is elmarad.

R.-V. Krisztina elbocsátása miatt indított pert a BA ellen. A BA 2009 decemberében küldte el a nőt rendkívüli felmondással, miután kiderült, hogy a rendőrség több bűncselekménnyel is gyanúsítja, és őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Az egykor jogi igazgató keresete szerint a reptér jogellenesen járt el vele szemben, amikor a rendkívüli felmondást a büntetőeljárással és azzal indokolták, hogy R.-V. "munkavégzési kötelezettségének nem tett eleget, illetve nem tehet eleget" - közölte a Fővárosi Bíróság az [origo]-val. A bíróság azt nem részletezte, miért kérte mindkét fél a per megszüntetését, a BA szóvivőjét pedig egyelőre nem sikerült elérnünk.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság 2009 tavasza óta nyomozott egy, a BKV-t és a BA-t is érintő korrupciós ügyben, amely egy feljelentés alapján indult. A gyanú szerint R.-V. Krisztina - összejátszva korábbi beosztottjával, aki a BKV jogi igazgatója lett - fiktív megbízásokat adott a repülőtérrel szerződésben álló ügyvédi irodáknak, amelyek a megbízási díj egy részét visszaadták neki. Az egykori jogi igazgatók ügyvédjükön keresztül korábban azt közölték, megdöbbentek a gyanúsításon, és ártatlannak tartják magukat.

Az üggyel összefüggésben R.-V. Krisztinán kívül Sz. Györgyöt, a BKV korábbi jogi igazgatóját, valamint F. Zsoltot, a BKV volt informatikai igazgatóját is letartóztatták. R.-V. Krisztinát és Sz. Györgyöt bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel, F. Zsoltot gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják. Az ügyről bővebben itt és itt olvashat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK