Feltúrja a Hagyó-örökséget Tarlós

Tarlós István főpolgármester és Orbán Viktor miniszterelnök a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén
Vágólapra másolva!
Két mamutcég fogja össze a jövőben a budapesti önkormányzati vállalkozások működését, ha a fővárosi közgyűlés szerdán elfogadja Tarlós István javaslatait, aki már egy sor cégvezető kirúgását is bejelentette. Milyen lesz az új céges berendezkedés, és miért kell menniük az eddigi vállalatvezetőknek?
Vágólapra másolva!

Tarlós István főpolgármester szerdán nekikezd az egy éve kiadott programjában leírt tervei megvalósításához, és teljesen átalakítja a fővárosi cégek rendszerét. A fővárosi közgyűlés szerdai ülésére benyújtott javaslatok szerint megalakítják a fővárosi cégeket felügyelő két nagyvállalatot, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t (BKK) és a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt.-t (BVK).

Ha a közgyűlés megszavazza a főpolgármester és helyettese, György István által benyújott javaslatokat, a jövőben ez a két nagy cég fogja irányítani a budapesti közgyűlés tulajdonában lévő cégeket. A benyújtott javaslatok szerint a két nagy cég feladata az lesz, hogy a főváros érdekeinek megfelelően irányítsa és ellenőrizze a tagvállalatokat és javítsa a hatékonyságukat. Tarlós korábban azzal indokolta a cégek létrehozását, hogy így jobban érvényesülhet a vállalatok feletti városházi kontroll.

Szinte mindenkit elküldenek

A Budapest teljes közlekedését irányító BKK most megalakul, de csak fokozatosan indul, a városvezetők szerint majd csak 2011 második félévében kezd "üzemszerűen" működni. Ez a cég fogja átvenni a Parking Kft. és a taxiállomásokat működtető kft. munkáját, de a legnagyobb feladata a BKV irányítása lesz. A BKV a jövőben is megmarad, de csak annyi lesz a feladata, hogy teljesítse, amelyire a BKK kéri. A cég élére a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivőjét, a 25 éves Vitézy Dávidot szemelte ki Tarlós.

A városüzemeltetési központ alá tartozik majd a jövőben a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.), a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. (FŐTÁV), a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a Budapesti Temetkezési Intézet, a Fővárosi Kertészeti Zrt. (FŐKERT), a Fővárosi Kéményseprőipari Korlátolt Felelősségű Társaság (FŐKÉTÜSZ) és a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (FTSZV).

A javaslat szerint a cégek tulajdonosi jogait teljes egészében a BVK gyakorolja majd, ezért átalakítják a vezetésüket is: az igazgatóságokat megszüntetik, helyette vezérigazgatót és hatfős ellenőrző bizottságot állítanak a cégek élére. A BVK vezetésével László Györgyöt, a Főtáv korábbi kommunikációs igazgatóját bízná meg Tarlós. A főpolgármester szóvivője korábban azt mondta, hogy a BKK és a BVK vezetőjének kinevezéséről a szerdai fővárosi közgyűlés fog dönteni. Valószínűleg nem lesz gond sem a kinevezések, sem az új cégek megszavazásával, mivel a Fidesznek többsége van a testületben.

Tarlós István a hétvégén a Hír TV Kontraszt című műsorában azt mondta, hogy szerdán egy kivétellel leváltják a fővárosi közszolgáltató cégek vezetői. A főpolgármester szerint erre azért van szükség, mert "az az elképesztő helyzet van a közszolgáltató cégeknél már hosszú ideje, hogy a nem vegyes tulajdonú, tehát a nem külföldi-magyar tulajdonú néhány céget leszámítva valamennyi százszázalékos önkormányzati tulajdonú, jelentősebb cégnél rendőrségi vagy ügyészségi vizsgálat folyik".

A legtöbb botrány által kísért önkormányzati cég, a BKV átalakítása a BKK elnyújtott indulása miatt valószínűleg még várat magára, és egyelőre a főpolgármester sem tett olyan utalást, hogy le akarná váltani Kocsis István vezérigazgatót. Összegyűjtöttük, hogy Tarlós nyilatkozata és a szerdai közgyűlésre benyújtott iratok szerint mely cégek vezetőit rúghatják ki, és milyen visszásságokra derült fény a cégeknél az elmúlt hónapokban.

Fővárosi Közterület-felügyelet
A napirend első pontjaként módosítani fogja a közgyűlés a Fővárosi Közterület-felügyelet alapító okiratát, így a cég igazgatóját a jövőben nem a fővárosi közgyűlés városrendészeti bizottsága, hanem a közgyűlés nevezi majd ki. Tarlós István javaslatára a céget érintő személyi kérdésekről is szavazni fog a testület. Bár a javaslat egyelőre nincs fent a közgyűlés honlapján, ez valószínűleg azt jelenti, hogy Szabó Mihály helyett új igazgatót választanak.
A nyugalmazott rendőr ezredest tavaly márciusban a posztra kiírt harmadik pályázat tucatnyi jelentkezője közül választotta ki az MSZP-SZDSZ többségű városrendészeti bizottság a közterület-felügyelet élére.

Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF)
Bielek Péter 2007 nyarán került a Fővárosi Közterület-fenntartó élére Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes személyes javaslatára. Az igazgatót a BKV-ügyben kihallgatta a rendőrség, a vallomásában azt mondta, hogy megválasztása után Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő is jelezte, hogy ellenőrizni akarják a cég működését. Bielek szerint voltak olyan közbeszerzések, amelyek Hagyó utasításai alapján dőltek el.
A BRFK áprilisban hűtlen kezelés miatt kezdett nyomozni a cégnél, a vezérigazgatót nyáron már gyanúsítottként hallgatták ki a pusztazámori hulladéklerakó környezetvédelmi beruházásával kapcsolatban. A múlt héten újabb öt embert gyanúsított meg a rendőrség, és újabb bűncselekmények gyanúja is felmerült.

Főtáv Zrt.
Kovács Lajos Bielekhez hasonlóan akkor került a Főtáv élére, amikor 2007 nyarán többnyire Hagyó Miklós javaslatára a 22 önkormányzati fenntartású cég többségének élére új vezető került. Kovács Lajost júniusban egy feljelentés nyomán hűtlen kezelés gyanújával vette őrizetbe a rendőrség, a gyanú szerint különösen nagy vagyoni hátrányt okozott a Főtávnak egy csepeli lakópark fűtési rendszerére kötött szerződéssel. A Főtáv és a vezérigazgató védője viszont azt állította, hogy ez az ügylet kifejezetten előnyös volt a cég számára. Kovács előzetes letartóztatását a héten szüntette volna meg az ügyészség, de a bíróság másodfokon megváltoztatta az ítéletet, és meghosszabbította az előzetest.

Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ferenci Tibor is 2007 nyarán került a Budapesti Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. élére. A cégnél a fővárosi fideszes képviselők feljelentése nyomán kezdett nyomozni a rendőrség két ügyben 2009 októberében. A fideszesek azért tettek feljelentést, mert szerintük a gyógyfürdők beléptetőrendszerére kiírt pályázatnál már az elején tudható volt, ki nyeri azt. A Rác fürdő felújítását is kifogásolták, feljelentésük szerint akár a hűtlen kezelés gyanúja is felmerülhet az ügyben. A rendőrség februárban házkutatást tartott a cégnél.

Főkert Zrt.
Vásárhelyi Istvánt 2009 májusában bízták meg a Fővárosi Kertészeti Zrt. vezetésével, miután a fővárosi közgyűlés gazdasági bizottsága Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre kezdeményezésére indoklás nélkül felmentette elődjét, Kocsis László vezérigazgatót. Kocsis egyike volt annak a néhány vezetőnek, aki a posztján maradhatott 2007 tavaszán, amikor Hagyó javaslatára új vezetők kerültek a jelentősebb fővárosi cégek élére. A Főkertnél június 7-én indított nyomozást a BRFK. Az eljárásban többek között azt vizsgálják, hogy a Főkert és a leányvállalatai kezelésében lévő ingatlanok milyen módon kerültek ki a fővárosi önkormányzat tulajdonából, továbbá az ingatlanértékesítések miatt érte-e hátrány a fővárost.

Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. (FTSZV)
Az FTSZV-nél Soltész Ferenc ügyvezető igazgató helyett kerülhet új vezető a cég élére. A cég májusban került be a hírekbe, amikor két fővárosi fideszes képviselő Demszky Gábor polgármestertől kérte, hogy indítson tulajdonosi vizsgálatot a cég telephelyeként bejegyzett ingatlan 2007-es adásvétele kapcsán. A képviselők szerint a cég tulajdonában lévő ingatlant egy olyan cégcsoport vásárolta meg, amely egyértelműen köthető Horváth, Dóczi és Lehmann ügyvédi iroda egyik tagjához. A képviselők szerint ez azért gyanús, mert a Hagyó-ügyben a rendőrség ebben az ügyvédi irodában is házkutatást tartott.

Tarlós nyilatkozata alapján leválthatják a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (FŐKÉTÜSZ) vezetőjét, Bubla Gyulát is, aki 2003 óta vezeti a céget, előtte szocialista képviselő volt. Meneszthetik Simóka Kálmánnét, a Temetkezési Intézet Zrt. vezetőjét is. Simókát 2000-ben, pályázat alapján nevezték ki a temetkezési vállalat élére, korábba a Kincstári Vagyonigazgatóság vezetőjeként és a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkáraként is dolgozott. Ennél a két cégnél semmilyen visszaélésre, szabálytalanságra nem derült fény az elmúlt hónapokban.

A fizetésekről is szavaznak

A két újonnan megalakítandó cég és a BKV vezérigazgatója fogja a legtöbbet keresni a budapesti cégvezetők közül, ha a közgyűlés szerdán elfogadja a városi cégek vezetőinek javadalmazására vonatkozó javaslatot. Vitézy Dávidot, László Györgyöt és Kocsis Istvánt eszerint havonta 1,6 millió forint és negyven százaléknyi teljesítménybér, azaz összesen 2,24 millió forint illeti majd meg.

Közel kétmillió forintot keres majd az FKF és a Főtáv vezetője, valamint a BKV, a BVK és a BKK vezéreinek helyettesei. A teljesítménybérrel együtt 1, 82 millió forintos fizetése lesz a Főkert, a fővárosi vagyonkezelő és a most megalakítandó biztonsági intézet vezetőjének. A kéményseprők és a településtisztaság vezetője 1,6 millió forintot kap majd.