Elmaradt bérükért tüntettek a vámosok

2010.10.26. 20:23

Beígért, de ki nem fizetett juttatásaik miatt tartottak tüntetést a vámosok kedd este Budapesten. A fáklyás tüntetők azért is tiltakoztak, mert nem kérdezték meg őket a jövő évi bértáblák módosításáról, pedig "ha van nemzeti együttműködés, akkor ez beletartozik".

Elmaradt juttatásaik és a jövő évi bértábla módosítása miatt tartott fáklyás tiltakozást a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ) a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt. A szervezők becslése szerint mintegy 250-en vettek részt a demonstráción.

Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke közölte: 2010-ben több, a korábbi bérmegállapodásban szereplő kifizetés is elmaradt, így a mozgóbérek és a felderítési jutalmak is. A törvényben lefektetett jövedelmek felfüggesztése "nagy mértékű jövedelemcsökkenést" eredményez az idei évre.

A demonstráción azért is tiltakoztak, mert a jövő évre vonatkozó bértábla módosításában nem vehettek részt, az új bértábláról a parlament honalapján értesültek. A szakszervezeti elnök szerint az új bértábla az állományon belül egyenlőtlenségekhez vezet, illetve hátrányosan érinti a köztisztviselői állományt. Hozzátette: több érdekképviseleti szervezet kérése ellenére sem hívták össze az ágazati egyeztető tanácsot.

Holecz Gábor szerint kéréseiket a kormánynak mindenképpen meg kell hallania. "Ha van nemzeti együttműködés, akkor úgy gondolom, hogy ez beletartozik" - fogalmazott. Az MTI kérdésére válaszolva a szakszervezeti elnök elmondta, hogy, amennyiben a mostani demonstrációval nem érik el céljaikat, úgy "elképzelhető", hogy lesznek további tiltakozó megmozdulások.

KAPCSOLÓDÓ CIKK