MN: Bombát szereltek a helyettes főrendőr kocsijára Budaházyék

Vágólapra másolva!
Bombát szereltek az akkori budapesti rendőrfőkapitány-helyettes kocsijára a Hunnia Mozgalom tagjai - írja szerdai számában a Magyar Nemzet az egyik vádlott ismerősének vallomására hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettesének kocsijára szerelt bombát a Hunnia Mozgalom néhány katonája 2008 októberében - írta szerdai számában a Magyar Nemzet a Budaházy György nevével fémjelzett büntetőügy nyomozati dokumentumaira hivatkozva.

A lap Benkő György százhalombattai vállalkozó vallomására hivatkozva azt írja, a főkapitány-helyettes, Lapid Lajos autóján egy hónapig volt rajta a robbanószerkezetet rögzítő mágnes. "Az akció nem járt sikerrel, mert az időzítő rossz volt, és a pokolgép nem robbant fel. A csoport azonban nem tudta leszedni a robbanószerkezetet, mert nem volt rá idő - olvasható a lapban" - áll Benkő vallomásában.

Benkő korábban a csoport terrorizmus gyanújával letartóztatott tagjaira terhelő hangfelvételeket hozott nyilvánosságra. Benkő hónapokon keresztül állt kapcsolatban az egyik gyanúsítottal, S. Józseffel, és kocsijában rögzítette a vele folytatott beszélgetéseket (erről itt olvashat részletesen).

Az iratokra hivatkozva a Magyar Nemzet beszámolt arról is, hogy a mozgalom emberei bankautomatát is robbantottak. A vallomások alapján a lap azt írta, hogy kevés robbanóanyagot raktak az automatára, és amikor az felrobbant, csak egy 20x20 centiméteres lyukat ütött rajta.