Csak a Fidesz környékéről nem válogattak cégvezetőket Tarlósék

a Fővárosi Közgyűlés ülése, Tarlós István főpolgármester és Tiba Zsolt főjegyző
Vágólapra másolva!
Fideszhez kötődő emberek nincsenek, akad viszont korábbi szocialista kémelhárító, MDF-es politikus és tapasztalt menedzser is a fővárosi önkormányzati cégek új vezetői között. A Hagyó-örökséggel szakítani kívánó Tarlós István főpolgármester által kezdeményezett új vállalati rendszerben előléptettek olyan vezetőket is, akik már az előző ciklusban is a cégeknél dolgoztak. Egyikükről a meggyanúsított főnöke vallotta azt, hogy Hagyó Miklós embere volt.
Vágólapra másolva!

"Közismert, hogy mi történt a közszolgáltató cégeknél. Aki fájlalja a gyors vezetői változásokat, az ezeket pártolja" - indokolta Tarlós István főpolgármester, hogy az új összetételű fővárosi közgyűlés szerdán egy kivételével lecserélte az összes fővárosi cég vezetését (Kocsis István BKV-vezérigazgató az egyetlen, aki a helyén maradhatott). A közgyűlés rögtön ki is nevezte az új cégvezetőket.

Az új vezetők közt vannak, akik politikai pályát futottak be, így például a korábbi szocialista Pető György, akit a Fővárosi Közterület-felügyelet igazgatójának és az újonnan alapított Budapesti Biztonsági Iroda Nonprofit Kft. ügyvezetőjének neveztek ki. Pető 2006 előtt Tarlós alpolgármestere volt a III. kerületben. A főpolgármester azt sem tartja kizáró oknak, hogy Pető a rendszerváltás előtt kémelhárító volt a III/II-es csoportfőnökségnél. Tarlós az MTV reggeli műsorában azt mondta: a Fideszben is vannak ugyan, akiknek nem tetszik a kinevezés, de "erre a feladatra Pető György a legalkalmasabb".

A főnök sógora

Korábban az MDF-ben futott be karriert Szőke László, aki a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója lett. Szőke a párt alelnöke és fővárosi frakcióvezetője is volt, illetve 1998 és 2002 közt (Juhos Katalin polgármestersége idején) alpolgármesteri posztot is betöltött a XI. kerületben. Korábban kétszer (1996 és 1998, illetve 2003 és 2006 közt) felügyelőbizottsági tag volt a gyógyfürdőket üzemeltető vállalatnál. Az építőmérnök végzettségű Szőke 2007 óta előbb a Nemzetközi Vegyépszer Zrt.-nél, majd a Duna Aszfalt Kft.-nél töltött be vezető posztokat.

Politikusként a legemlékezetesebb megnyilvánulása azt volt, amikor nyílt levélben durván sértegette az MDF-től távolodó, az Orbán Viktor által életre hívott polgári köröket koordináló Hende Csabát, a jelenlegi honvédelmi minisztert. "A jobbágy! Igen ő az, akinek hűbérúr kell. Ez az életeleme, csak így tud dolgozni" - írta 2003-ban Szőke, aki 2006-ban, a választások után maga is szakított a Dávid Ibolya által vezetett MDF-fel, és lemondott a pártban viselt tisztségeiről.

Forrás: MTI
Szőke László, egykori fővárosi MDF-frakció-vezető

Korábbi MDF-es politikusokkal folytatott beszélgetésekben többen is felhívták a figyelmet arra, hogy Szőke sógora az a László György, akit a közszolgáltató cégeket összefogó Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) Zrt. élére neveztek ki. Az [origo] megkérdezte a főpolgármesteri hivatalt, hogy valóban rokonságban áll-e a két cégvezető, illetve ennek van-e köze a kinevezéshez, de nem kaptunk érdemi választ, csak azt, hogy a cégvezetőket szakmai alapon választották ki. Szőke Lászlót nem tudtuk elérni.

A közműcégek ura

A gépészmérnök végzettségű László György szintén megjárta az MDF-et, 1991 és 1994 közt a fővárosi közgyűlés képviselője is volt. Az MDF egyik korábbi vezetője az [origo]-nak azt mondta, az 1990-es évek elején a pártnak jó kapcsolatai voltak a műszaki és közgazdász értelmiséggel, így került a politika közelébe László is. 1996-ban kezdett a Főtávnál dolgozni, mostanáig többféle posztot betöltött: volt kapcsolati menedzser, értékesítési, majd üzletfejlesztési és PR-igazgató is.

A Főtáv Zrt. is azok közé a fővárosi cégek közé tartozik, amelyek pénzügyeit a rendőrség vizsgálja. Kovács Lajos korábbi - 2007-ben kinevezett - vezérigazgató jelenleg is előzetes letartóztatásban van, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt. A nyomozók szerint Kovács a Főtáv Zrt. számára előnytelen szerződést kötött egy cég megvásárlásával, illetve egy csepeli lakópark fűtési-hűtési rendszerének megvalósításával.

Forrás: MTI
László György, a BVK Zrt. vezérigazgatója lett

A Főtáv korábbi közleményében azt állította, a kifogásolt üzlet előnyös volt a cég számára, és külön kiemelték, hogy az akkori üzletfejlesztési igazgató, László György és az energetikai és rendszerirányítási osztályvezető terjesztette elő az arról szóló javaslatot az igazgatóságnak. Az [origo] érdeklődésére a főpolgármesteri hivatal László esetében is csak annyit közölt, hogy "szakmai alapon" választották ki az új mamutcég élére.

Hagyó embere?

Hasonló helyzetben van Tölgyesi Balázs, aki 2008 óta a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese volt, most pedig előrelépett az első számú vezetővé. A cégnél szintén rendőrségi nyomozás zajlik, a gyanú szerint törvénytelen eszközökkel juttattak megrendeléshez kiválasztott cégeket. Bielek Péter, a cég korábbi vezérigazgatója még a BKV-ügyben azt vallotta, hogy Hagyó Miklós korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes és Mesterházy Ernő főpolgármesteri tanácsadó szabták meg, kikkel kell szerződéseket kötni.

A Magyar Nemzet birtokába került kihallgatási jegyzőkönyv szerint Bielek azt is vallotta, hogy Hagyó azt kérte tőle, hozzon létre egy újabb vezérigazgató-helyettesi pozíciót, és a saját irodájában mutatta be neki az erre kiválasztott személyt, Tölgyesi Balázst. Később Tölgyesi a Hír TV-nek azt állította: Hagyónak az ő kinevezéséhez semmi köze nem volt, őt Bielek mutatta be a főpolgármester-helyettesnek, illetve éppen neki szúrt szemet az egyik gyanús szerződés. Az [origo] kereste Tölgyesit, de az FKF-nél azt közölték, hogy az új vezérigazgató egyelőre nem nyilatkozik.

Tekintélyes emberek

A szerdán kinevezett cégvezetők közt - különösen az igazgatóságok és a felügyelőbizottságok élén - több olyan személy is van, aki már korábban is fontos vezető posztokat töltött be. A BKK és a BVK felügyelőbizottságát egyaránt Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke vezeti majd. Tarlós róla korábban, még a választások előtt azt mondta, a személye garancia lehet arra, hogy nem ismétlődhetnek meg a fővárosi cégeknél azok a visszaélések, amelyek ügyében jelenleg is nyomoz a rendőrség.

A közműcégeket tömörítő BVK igazgatóságának elnöke Fodor István, az Ericsson Magyarország korábbi vezetője, akit 2008-ban Sólyom László akkori államfő által felkért, a korrupcióellenes harc eszközeiről jelentést készítő Bölcsek Tanácsa tagja is volt. Fodornak ugyanakkor volt kapcsolata a Fidesszel is. Az [origo]-nak fideszes források tavaly azt mondták: Fodornak meghatározó szerepe volt a Fidesz 2006-os programjának megszövegezésében, és később is szerepet vállalt abban, hogy a gazdasági élet szereplőit összehozza a párttal.

A BKV Zrt. új igazgatóságát Várszegi Gyula mérnök vezeti, aki az 1980-as években a 3-as metrót építő Metróber Vállalat igazgatója volt, az általa a metróépítésről írt könyvekre pedig a mai napig rendszeresen hivatkoznak. Várszegi megbízása jelzi, hogy a BKV legnagyobb problémája a 4-es metró beruházása, amelynek költségei hatalmasra nőttek, miközben a remélt uniós támogatást sokféle probléma veszélyezteti, mindenekelőtt az Alstom metrókocsik engedélykérelmének elutasítása, de az EU is vizsgálja több tucat szerződés szabályosságát.

Régi vasutas

A korábban korlátozott jelentőséggel bíró Parking Kft. élére Tarlós a tapasztalt menedzsernek számító Devecz Miklóst nevezte ki. Devecz Lengyelországban, a wroclawi műszaki egyetemen végzett, majd a Magyar Optikai Műveknél dolgozott. 1995-től a Flextronics elektronikai vállalt magyarországi részlegénél töltötte be vezető posztokat, 2004-re ő lett a cég európai stratégiai igazgatója. 2005-ben ment a MÁV-hoz, ahol a személyszállítási részleg igazgatója lett, fontos szerepet játszott az ütemes menetrend bevezetésében.

Forrás: MTI
Devecz Miklós, a képen még a MÁV személyszállítási igazgatójaként

2007-ben Devecz felmondott a MÁV-nál, amit akkor azzal indokolt, hogy más elképzelései voltak a személyszállítás kiszervezéséről - a MÁV-Start Zrt. létrehozásáról -, mint a vasúttársaság vezetésének. Devecz ezután az autópályákat és a Fővám téri metrómegállót is építő Hídépítő Zrt. vezérigazgató-helyettese lett, majd 2008-ban felmerült a neve lehetséges BKV-igazgatóként is (végül Kocsis István lett a közlekedési cég vezetője), de inkább egy cseh magán-vasúttársaság menedzseri állását fogadta el.

Devecz kinevezése arra utal, hogy az átalakuló közlekedési rendszerben a korábbinál nagyobb feladat hárulhat a Parking Kft.-re. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője csütörtökön a Magyar Rádiónak azt mondta: a parkolás lehet a közlekedés finanszírozásának egyik lába. Vitézy szerint a parkolási rendszer átszervezésével a mainál több pénzt lehet beszedni. Az [origo] megkereste Devecz Miklóst, hogy a terveiről kérdezzük, de ő azt üzente: átadás-átvétel miatti egyelőre nem ér rá nyilatkozni.