Sok budapesti utcán tilos lesz parkolni a halottak napja miatt

Vágólapra másolva!
Több utcán sem lehet parkolni a budapesti temetők környékén a halottak napja miatt. A forgalomkorlátozásokat szombaton vezetik be.
Vágólapra másolva!

Ideiglenes forgalomkorlátozási rend lép életbe Budapesten mindenszentek ünnepe és a halottak napja miatt szombattól - közölte Szécsi Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Közlekedésrendészeti Főosztálya Forgalomszervezési- és Megelőzési Osztályának vezetője pénteken.

"A háromnapos kegyeleti ünnep miatt szabályozták a temetők környéki forgalmat: megállási tilalmakat rendeltek el, egyirányúsítottak több utcát, és bizonyos helyekre kizárólag a BKV járművei hajthatnak majd be" - mondta Szécsi Tibor. Hozzátette, szombat reggeltől számítanak az intenzívebb forgalomra.

Nem lehet megállni szombat reggel hat órától hétfő este kilenc óráig a X. kerületben, az Új Köztemetőnél a Maglódi út és a Kozma utca között, a Kozma utca egyirányúsítandó szakaszán a Maglódi út és a temető főbejárata között az úttest mindkét oldalán, az Újhegyi út egyirányúsítandó szakaszán mindkét oldalon a Maglódi út és a Harmat utca között, valamint a Kozma utca egyirányúsítandó szakaszán a temető főbejárata és a Jászberényi út között mindkét oldalon - olvasható a rendőrség honlapján.

Szintén tilos lesz megállni XIX. kerületben a Kispesti temetőhöz vezető következő útvonalon: a Kassa utcában a Kolozsvár utca és a Pozsony utca között, a Kolozsvár utcában a Kassa utca és a Hárs utca között, és a Darányi Ignác utcában, a Kolozsvár utcától 50 méter hosszan. Nem lehet majd megállni a XXIII. kerületben az Erzsébeti temetőnél a Tartsay utcában a Nyír utca és a Külső Vörösmarty utca között mindkét oldalon, továbbá a Külső Vörösmarty utcában az Alsó Határ út és a Tartsay utca között mindkét oldalon.

Megállási tilalom lép életbe szombaton a XII. kerületben a Farkasréti temetőhöz vezető alábbi útvonalakon: a Hegyalja úton a Liptó utca és a Németvölgyi út között mindkét oldalon, a Németvölgyi úton a Hegyalja utca és a Brassó utca között mindkét oldalon, az Érdi úton a Márton Áron tér és a Németvölgyi utca között mindkét oldalon, valamint a Márton Áron téren, továbbá a Hóvirág utcában a Márton Áron tér és a Denevér út között mindkét oldalon.

Szombat reggel hat órától hétfő este kilenc óráig lezárják a X. kerületben az Újhegyi utat a Maglódi út és a Kozma utca között, a XVI. kerületben a Simongát utcát a Szabadföld út és a Tátraszirt sor között, a XVIII. kerületben a Reményik Sándor utcát, a XIX. kerületben a Temető közt, valamint a XXIII. kerületben Külső Vörösmarty utcát az Alsó Határ út és a Tartsay utca között. Ezekre a helyekre csak a BKV járművei hajthatnak majd be.

A rendőrség honlapján részletes tájékoztatást tett közzé a forgalmi rend változásáról.