Elakadt Navracsics szava az Alkotmánybíróság körüli viharban

Navracsics Tibor, Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
Tisztsége alapján ő a második ember a kormányban, hozzá tartozik a jogszabályok előkészítése, Navracsics Tibor mégis kerüli a nyilvánosságot a kormányzás eddigi legnagyobb vitát kiváltó jogi kérdésében. A kiszivárgott információk szerint a kormányfő-helyettes nem ért egyet az Alkotmánybíróság korlátozásával, ami Orbán Viktor személyes döntése volt. Egy kormányzati forrás szerint Navracsics biztosan máshogy járt volna el a végső soron a kormány gazdasági ígéreteinek teljesítéséről szóló ügyben.
Vágólapra másolva!

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter helyett államtitkára, Rétvári Bence válaszolt kedden a parlamentben azokra az ellenzéki kritikákra, amelyek az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörének tervezett korlátozása miatt érték a kormányt. Ezt követően néhány fideszes képviselő azon viccelődött a parlamenti folyósokon, hogy az újságírók ebből valószínűleg arra fognak következtetni, hogy a kormányfő-helyettesi posztot is betöltő Navracsics így akarta jelezni, nem ért egyet a tervezett lépéssel

Bár több képviselő is azt mondta az [origo]-nak, hogy szerintük csak arról volt szó, Navracsicsnak az ülés elején más elfoglaltsága volt, ez a viccelődés is jelezte, kezd kialakulni az a kép, hogy a kormányfő-helyettes nem áll ki az Orbán-kormány eddigi legvitatottabb döntése mellett.

A kormány megalakításakor Navracsics az addig nem létező kormányfő-helyettesi posztot kapta, és övé lett az igazságügyi tárca is, amely a kormány jogalkotási munkájáért felel. Most ugyanakkor a miniszter egy héttel a javaslat bejelentése után sem mondott nyilvánosan véleményt az Alkotmánybíróság korlátozásáról. Ezt ugyan Lázár János frakcióvezető egyéni indítványként nyújtotta be a parlamentnek, de a kiszivárgott információk szerint Orbán Viktor kormányfő személyes döntése volt, tehát kormányzati szinten dőlt el a kérdés, ahol a rangsort tekintve Navracsics a második legfontosabb ember.

Egy fegyelmezett politikus

Névtelenséget kérő fideszes politikusok már múlt héten arról beszéltek az [origo]-nak, hogy Navracsics rosszallással fogadta Lázár javaslatát. Egy fideszes képviselő akkor azt mondta: a korábban az ELTE jogi karán oktató Navracsics nem kedveli a támadható alkotmányjogi megoldásokat, a Lázár által beterjesztett javaslatot pedig ilyennek tartják független jogi szakértők. Egy másik képviselő pedig úgy fogalmazott: nem tudja, hogy Navracsics hogyan reagált, de nem tudja elképzelni, hogy "ezt kitörő örömmel fogadta". Navracsicsot ugyanakkor a közelről ismerők úgy szokták jellemezni, hogy rendkívül fegyelmezett politikus, és nem szokott nyilvánosan szembemenni a pártvezetés hivatalos álláspontjával akkor sem, ha nem ért vele egyet.

Az [origo] még csütörtökön megkérdezte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM) arról, hogy Navracsicsnak mi a véleménye az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásáról, mire a tárca kedden elküldte a miniszternek a Magyar Rádió hasonló kérdésére adott válaszát. Navracsics akkor azt mondta: "az országgyűlés feladata, hogy ezzel kapcsolatban döntést hozzon." Navracsics, miután kedden részt vett a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén - ezen elfoglaltsága miatt nem volt jelen a keddi parlamenti ülés elején - nem válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy mit gondol az Ab jogkörének tervezett korlátozásáról. Ezt azzal indokolta, hogy a kérdés nagyon távol áll a jelenlegi előadása témájától.

Navracsics hallgatott a párt egyik legfontosabb belső fórumán, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség kedd délelőtti ülésén is. A zárt ajtók mögött zajló tanácskozáson részt vett a kormányfő-helyettes is, de az [origo]-nak több képviselő is azt mondta, hogy nem szólt hozzá a témához. Több résztvevő is megfogalmazott ugyanakkor kritikát, például kifogásolták azt, hogy szerintük nem volt átgondolt az Ab különadós döntésére adott fideszes válasz. A parlament ezt követően, kedd este kezdte el tárgyalni az Ab hatáskörének szűkítéséről szóló javaslatot, Navracsics ezen a vitán sem szólalt fel.

"Biztosan másképp cselekedett volna"

Lázár a múlt héten még kizárólag a végkielégítésekre kiszabott adóval indokolta az Ab korlátozását, később azonban már ő és maga Orbán Viktor is tett utalásokat arra, hogy valójában más számukra fontos, de jogilag ellentmondásos törvényeket - a különadókról és a magánnyugdíj-pénztárakról szóló jogszabályokat - akarnak kivonni a testület hatásköréből. Ha ezek a törvények elbuknának, akkor a kormánynak máshogy kellene előteremteni a forrásokat a költségvetési hiány leszorításához, és ezt láthatóan igyekeznek elkerülni.

Egy vezető beosztású kormányzati tisztviselő szerint Orbán és a kormányfő-helyettes beszélt a kérdésről, de a tanácskozás tartalmáról nem kívánt részleteket elárulni. A névtelenséget kérő forrás azt mondta, tudomása szerint nincs személyes feszültség Orbán Viktor miniszterelnök és a kormányfő-helyettesi posztot is betöltő Navracsics között, utóbbi azonban biztosan másképp cselekedett volna a kérdésben. Azt, hogy Navracsics előállt-e bármilyen alternatív javaslattal, nem tudni, de a múlt szerdai kormányülésen már nem is került szóba a téma a tisztviselő szerint, és más jelek is utalnak arra, hogy az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása eldöntött ügy.

Kedden a parlament alkotmányügyi bizottságban a kormánypárti képviselők csont nélkül átengedték Lázár javaslatait, és a Fidesz-KDNP frakcióülésén résztvevő egyik befolyásos képviselő is úgy fogalmazott az [origo]-nak, hogy ha érkeznek is módosító javaslatok a kormánypárti képviselők részéről, akkor azok is biztosan csak az újra benyújtott 98 százalékos adóról szóló törvényről fognak szólni, az Alkotmánybíróság szűkítéséről azonban nem.